Seres: Tanulság: már hogy lenne?

<p>A hét magyarországi eseménye nem lehet más, mint egy szívélyes baráti látogatás, amit egy Budapesten élő csecsen vállalkozó eszközölt két orosszal egy magyar fiatalembernél.&nbsp;</p>

A videóra is fölvett kedélyes beszélgetés előzménye az, hogy a magyar fickó, Komáromy Gergő aktivista előtte festékkel dobálta meg a szovjet hősi emlékművet, így tiltakozván a mai orosz befolyás ellen, ez pedig nem tetszett Magomed Daszajevnek. „Mi tegnap akcióba léptünk, hogy megtaláljuk ezt az állampolgárt” – felkiáltással meg is találta Komáromyt, és bár először szarrá akarta verni („Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót”), megelégedett azzal, hogy mintegy barátian számon kérje rajta tettét, pedig közé is lövethetett volna. A magyar fiatalember szépen bocsánatot is kért, a videón mindenki mosolyog, peace, love, happiness. Záróakkord: Daszajev, mint kiderült, egyetlen országnak sem állampolgára; a baráti orosz nagykövetség embere tudott mindenről, hiszen egy zárt Facebook-csoportban chatelt Daszajevvel; fenyegető és fenyegetett azóta tök jóban van, a magyar hippinek máig nem tűnt fel, mire használták; a magyar kormányt pedig nem érdekli az egész ügy. Mint megtudtuk, „a kormányzatnak nincs feladata a csecsen férfi ügyében”, egyéni szocprobléma az egész, ha Komáromynak valami gondja van, forduljon ügyészségéhez, kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, mi, a magyar kormány nem fogunk azzal égni orosz barátaink előtt, hogy megvédjük saját állampolgárunkat egy orosz–csecsen fenyegetőtől, egy olyantól, aki ha akcióba lép, megtalál bárkit. Tanulság: már hogy lenne? Ennyike. *  *  * A hét külföldi eseménye az, hogy Izrael folytatta az Egye­sült Államok által pár hete meg­kezdett utat, és légiereje szétbombázott egy Hez­bol­lah által odatelepített iráni fegyverraktárt a damaszkuszi repülőtér közelében. Tudom, az ügy súlya meg sem köze­líti Orbán Viktor brüsszeli perfor­manszáét, elvégre nehéz kiszámolni, hány civil maradt életben ennek köszönhetően, de vegyük már észre, hogy van élet a 93 ezer négyzetkilométerünkön túl is. Amerika és Izrael a jövőben aktívan beavatkozik a szíriai mészáros, Aszad magánügyébe, ha ezzel életeket menthet, és ezzel az egész szabad világnak jót tesz, hiszen véget vethet annak, hogy a szíriai–iráni–orosz tengely azt hiszi, bármeddig bármit megtehet. Nem, nem tehet meg, akkor sem, ha tudjuk, hogy mindkét ország mit fog majd ezért kapni az elfogult ENSZ-től meg a „nemzetközi közösségtől”. Szintén ennyike. SERES LÁSZLÓa HVG publicistája

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?