Segítség

<p>Bár az orvostudomány gyors ütemben fejlődik, a rák továbbra is a fejlett világ vezető halálozási okainak egyike. Minden harmadik európainál diagnosztizálnak élete során rosszindulatú elváltozást, és minden negyedik európai ebben a kórban hal meg. Nincs ez másképp kis hazánkban sem, alig akad család, baráti társaság, amely ne féltené rákban szenvedő szeretteit.</p>

Sajnos, évente egyre több beteget diagnosztizálnak, számuk tavaly elérte a 28 ezret.

Éppen ezért nem közhely, a rák elleni felelősségteljes küzdelem közös ügyünk.
Mindenki tehet valamit önmagáért, másokért – életmódváltás, káros szenvedélyek elhagyása stb. –, de fontos tudatosítani azt is, hogy csupán összefogással lehet meggátolni e szörnyű kór uralmát. A jóléti országokban a kormányok egészségpolitikája fontos szerepet játszik a daganatos betegségek elleni küzdelemben, főleg megelőzésükben. Szlovákiában hiányzik egy átfogó nemzeti onkológiai program, melynek keretében emelni lehetne a gyógyítás színvonalát. Tény, hogy az emberek egészségtudata tragikusan alacsony. Pedig a tudósok szerint kódolva van bennünk a hosszú élet, ezt viszont a modern életformával tönkretesszük. Évről évre több embernek kell szembenéznie a szörnyű kórral, vállalva a műtétet, a sokszor fájdalmas és kellemetlen kezeléseket, a remény és a teljes elkeseredés közt vergődve. Az egészségügyi ellátásban a legtöbb pénzt a betegség kezelésére fordítja az ágazat, ahelyett, hogy időben azonosítaná, mi ellen kell küzdenie. Általában csak a betegséget kezeli, nem a beteget. Igaz, az emberek túlnyomó többsége mellőzi a megelőző vizsgálatokat is, melyeket az egészségbiztosítók térítenek, az önköltségesekre nem is gondol.

A Rákellenes Liga tizenhat éve hangsúlyozza: a rákot meg lehetne előzni, csak ehhez szemléletváltásra de főleg életmódváltásra van szükség, miközben anyagilag támogatja a rákkutatást, az egészségügyi intézetek műszervásárlását, a rákos gyerekek táborozását, a betegek, a gyógyultak és családtagjaik lelki és testi felépülésére segélyközpontokat épít és üzemeltet, sokszor az állami intézményrendszer kötelességeit is vállalva.

Ezért hívta életre a nárcisz napját, amely az évek során ünnep lett. A népszerű színész, Ladislav Chudík szerint – aki kezdettől fogva a nárcisz napjának lelkes támogatója – a sárga nárcisz nem csupán a remény, a segítségnyújtás, hanem az emberség virága is. Szerencsére, egyre több ember érzi fontosnak, hogy ezen a napon adománnyal segítse a rászorulókat, tavaly 965 ezer euró gyűlt a perselyekbe.

Sokak számára a péntek 13-a mágikus dátum. Reménykedjünk, hogy ma, a nárcisz napján annyian élnek az adományozás lehetőségével, hogy a befolyt összegből fedezni lehet a Rákellenes Liga rászorulókat segítő, életminőségüket javító kezdeményezéseit.

Péterfi Szonya

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?