Rózsaszín füstbombák

<p> </p>
<p><span style="font-size: medium; font-family: Times New Roman;"><br /></span></p>

 

Robert Fico a múlt hét végén újabb édesített rózsaszín füstbombát robbantott. Kormányfőnk profi a népámításban, már nem is csodálkozunk azon, hogy az időzítést percre pontosan kiszámította. A közszolgálati televízió vasárnap déli hírműsorában, amikor a lakosság nagy része a hét egyik legnagyobb gyomortömésére készül, bejelentette, hogy az euró bevezetésével kapcsolatban diverzáns kereskedők egy csoportja alattomos támadást kíván intézni a gyomrunk ellen, az indokoltnál nagyobb mértékben növelve az árakat. Mi lesz velünk? Éhen halunk? Nem! Fico megígérte, felveszi a harcot a nép ellenségeivel, és ha kell, akár az árakat is befagyasztják, vagyis meghatározzák, milyen maximális árat kérhetnek a kereskedők egyes termékekért. Ezért a lakosság nagy része vasárnap azzal a tudattal ülhetett le az ebédhez, hogy érdemes volt Ficóra szavazni.

A kormányfő rózsaszín bombájának a füstje e héten feloszlott, a meztelen valóságot kevesen regisztrálták, hiszen a kormánypártok választóinak a nagy része Fico javaslatára nem vásárol napilapot, este pedig inkább a foci Eb-t nézi a hírműsorok helyett. Így már csak a lakosság töredékéhez jutott el a hír, hogy Fico kommunista árképzésről szóló javaslatával nemcsak a jobboldali gazdasági elemzők, hanem több minisztere sem ért egyet. A legszervilisebb természetesen Zdenka Kramplová földművelésügyi miniszter, aki gond nélkül megbüntetne minden kereskedőt, aki növelné az árait. Szerinte a kereskedők akkor sem emelhetnék az árakat, ha az őstermelők vagy az élelmiszeripari cégek drágábban adnák az üzleteknek a termékeiket. Mečiar üdvöskéjétől már megszokhattuk, hogy karrierje a szervilizmusra épül, s mindig úgy táncol, ahogy a kenyéradói fütyülnek. Ennél sokkal meglepőbb, hogy Fico egyik legkedvesebb szárnysegédje, Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter ezúttal nem hallgatott, és nyíltan kimondta, hogy az áremelésekért balgaság lenne egyedül az üzleteket büntetni. Vagy megszabják az árakat a termelők és a gyártók számára is, vagy békén hagyják az üzleteket is. Ennél is tovább megy azonban a pénzügyminisztérium, amely az árak befagyasztásáról nem is gondolkodik. Ha még ez sem lenne elég, el kell mondani, hogy Szlovákiában az üzletláncok az euró bevezetése után is kíméletlen konkurenciaharcot folytatnak, így nem engedhetik meg maguknak a nagyobb áremeléseket. Akkor miért küzd ilyen vehemensen Fico az áremelések ellen? A válasz egyszerű. Ez a lételeme. Az ultrabalos politikusoknak, ugyanúgy, mint az ultrajobbosoknak szükségük van az ellenségre, hogy növeljék a népszerűségüket. A szlovákiai választók nagy részének a mentalitását ismerve kénytelenek leszünk megszokni, s a rózsaszín füstbombák még sokáig csípik a szemünket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?