Romney-galopp

 

Maga a vita valószínűleg ennél nem is érdemel sokkal több teret – lesz belőle még három, és a választók jelentős része egyébként sem ezek alapján dönt arról, kire szavaz majd novemberben.A vita inkább azért érdemel egy újabb átgondolást, mert megfigyelhető volt annak a professzionális apparátusnak a munkája, ami lehetővé tette azt, hogy az egyébként objektíve a szavazók körében népszerűtlenebb intézkedéseket meghozni kívánó Romney folyamatosan tűz alatt tartsa az elnököt. Romney gazdaságpolitikai pozíciója a kisebb államra, a szociális juttatások lefaragására, az Obama-féle egészségügyi reform visszafordítására, az olajipar támogatására, a gazdagok adóterhelésének csökkentésére épül. Magjában az az ötlet áll, hogy a piac minden esetben hatékonyabban működik, mint az állam, valamint a gazdagok a „munkahelyteremtők”, ezért adóterheik növelése a foglalkoztatás csökkentéséhez vezet. Romney víziója nem túl vonzó az alsóbb rétegek számára, még akkor sem, ha keresztény-patrióta mázzal vonja be. Éppen ezért a jelölt az elmúlt néhány hónap során folyamatos lavírozásra kényszerült, a közegnek megfelelően változtatva üzeneteit A-ról B-re, majd vissza. Itt van például a gazdagok adócsökkentésének kérdése: a republikánus jelöltek vitái során egyértelműen kiállt mellette, Obamával szemben viszont kikérte magának, hogy ezzel vádolják. Romney taktikája láthatóan előnyt biztosított számára Obamával szemben. Az elnök egész egyszerűen nem azzal találta magát szemben, akit várt: Romney ugyanis minden probléma nélkül ment szembe saját, néhány nappal korábbi kijelentéseivel, letagadva programjának egyes elemeit. A szakirodalom ezt – Duane Gish evolúciótagadó biokémikus nevét felidézve – Gish-galoppnak nevezi: Romney rövid időn belül olyan mennyiségű vitatható vagy hamis állítást tett, hogy Obamának akkor sem lett volna ideje azokat tételesen megcáfolni, ha történetesen fel lett volna készülve rá, hogy egy másik Romney lesz a vitapartnere, mint akit az elmúlt hetekben láthattunk. A Gish-galoppot több tényező együtt teszi lehetővé: a mindenáron középen maradni próbáló moderátor passzivitása – sehol egy „de ezt eddig nem így mondta, Romney úr!”, a tények teljes devalválódása („brit tudósok” igény szerint mindent és annak ellentettjét is állítják a médiában), valamint a szekértáborokban való gondolkodás, ami kiöli a kritika igényét a jelöltek támogatóiból. Az est igazi vesztese így nem Obama lett – aki az itteni sajtóban ellenkező irányban szelektált hírek ellenére is alighanem gond nélkül nyer majd novemberben –, hanem az amerikai közélet, amely magát erodálja azzal, ha tolerálja az efféle, alapjaiban őszintétlen politikai taktikázást.