Robert Fico megijedt

Robert Fico

Idestova tíz éve zaklatott állapotban ügyködik a hazai politikai porondon a Smer elnöke. Háromszor választották meg kormányfőnek, ám a harmadik megbízatási idejétől súlyos kudarcok érték.

2014-ben, az államfőválasztáson alulmaradt Andrej Kiskával szemben, akit később hiába zsarolt, nem volt hajlandó kinevezni őt alkotmánybírónak. 2018-ban Ján Kuciaknak és jegyesének meggyilkolása után távoznia kellett a miniszterelnöki posztról. Azóta egyre alantasabb eszközökkel igyekszik kitörni az ellenzéki oldalról.

Erre a visszatérésre szerinte most lehet nagy esélye. Ezért szinte hetente tartott sajtótájékoztatókat, amelyeken hevesen támadta – sokszor jogosan – Igor Matovič, majd pedig Eduard Heger kormányát. Bírálta Zuzana Čaputová államfőt, mert eltűrte a kabinet baklövéseit, s nem ragaszkodott ahhoz, hogy az előre hozott választásokat június végére írják ki. Az elnök asszony durva sértegetését idáig Ľuboš Blahára, a Smer kocsmai kikiáltójára hagyta, akinek a fröcsköléseit az illetékes bíróság fékezte meg.

Ebben a káoszban Fico egyre eredményesebben lubickolt. Korrupciógyanús ügyeinek mind kevesebben adtak hitelt. A parlamentben egyetlen szavazaton múlott, hogy nem fosztották meg mentelmi jogától, így nem került vizsgálati fogságba. Pártja mára már a támogatottsági lista élére került. Az ellenzéki pártelnök úgy érezhette, hogy a Smer szekere jól halad a szeptember végi választási győzelem felé.

Derűlátó hangulatát éppen az államfő árnyékolta be, aki megszüntette a Heger-kabinet ideiglenes megbízatását, és szakértői kormány kinevezését jelentette be. Sajnos, elég hosszú kivárás után. Még így is kiváltotta Fico dühét és ijedtségét, mert megcsapta őt az újabb politikai vereség szele. Attól tarthat(ott), hogy az ideiglenes kormány megfontolt lépéseivel néhány hónap alatt is viszonylagos nyugalmat teremthet felbolydult országunkban. Ezért durva támadást indított a köztársasági elnök és Ódor Lajos leendő kormányfő ellen. Zuzana Čaputovát amerikai ügynöknek nevezte, aki szerinte minden fontos döntése előtt, most a szakértői kormány tagjairól is, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségén egyeztet. A neves közgazdászt és pénzügyi szakembert pedig, Orbán Viktortól kölcsönvett jelzőkkel, Soros György által is fi zetett, neoliberális személynek bélyegezett meg. Még azt is kifogásolta, hogy Ódor a Budapesten megalapított, onnan Bécsbe száműzött Közép-európai Egyetemen (CEU) oktat. A pártelnök rögeszméje szerint ami most nálunk történik, az arra a puccsra hasonlít, amely évekkel ezelőtt a kijevi Majdan téren ment végbe, ugyancsak amerikai forgatókönyv alapján.

Aki nem szemellenzős, az nyilván látja, hogy az amerikai magyar üzletember dollármilliárdokat költ külföldi civil szervezetek, olykor neki és az USA-nak megfelelő politikai erők támogatására. „Soros pénze nélkül aligha lett volna rendszerváltás, s jóval nehezebben buktattuk volna meg a Mečiar-rezsimet” – állapította meg Martin M. Šimečka publicista, egykori máskéntgondolkodó. Az is tény, hogy a jelenlegi magyar kormányfő is Soros ösztöndíján tanult az Oxfordi Egyetemen. Ma mégis a nemzeti konzervatív értékrendet hirdeti. Nemrég hiába juttattak milliókat a Soroshoz köthető magyarországi szervezeteknek meg a gyengécske szellemi erőt felmutató ottani ellenzéknek, számításaik nem jöttek be. Orbán maradt a posztján. Vagyis nem lebecsülendő Soros pénze, de nem is mindenható, mert végső soron az értelmes választó dönt hazájának sorsáról.

Fico ezért nem akar időt adni bizonyításra a rövidesen hivatalba lépő ideiglenes kormánynak, amely igazolhatja, hogy nálunk sem csak hordószónokok lehetnek sikeresek. Azt is jól tudja, hogy Ódor Lajos kabinetje sokkal jobb lehet Heger szétesett csapatánál. Ezért rágalmazza az államfőt és a leendő miniszterelnököt. S ezért harcol azért, hogy a választások kora nyáron legyenek. Ami hónapokkal ezelőtt indokolt kezdeményezés volt, amelyet azonban most már csak vitatható törvénymódosításokkal lehetne valóra váltani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?