A szlovákiai választás kifutását nézzük meg egy nagyobb perspektívából, mégpedig abból, hogy hogyan alakult a posztszovjet térségben a közösségeink hozzáállása az államhoz, a szocialista nosztalgiához és ahhoz, hogy erős emberek kezében szeretjük látni a hatalom gyakorlását.
Robert Fico és a Smer megválasztása egy tünet
A régiónk e néplelkét használja ki számos politikai narratíva és végső soron azok a politikusok, akik e narratívákkal jutnak hatalomra. Míg egyes erők azon dolgoznak, a régebbi egypártrendszeri reflexeket önálló felelősségvállalásra, kevesebb paternalizmusra és állami gondoskodásra cseréljék, mások éppen ellenkezőleg, a könnyebb utat választva a régi reflexekre építenek.
Akinek a demokratikus működés nem politikai értékválasztást, hanem egyszerűen egy társadalmi működés modelljét jelenti, azok számára rossz hír, hogy több sikeres párt a szlovák választáson bizony a reakciós táborba tartozik. A demokratikus működés nem ideológia, hanem arról szól, hogy a polgárok egyre inkább tegyenek magukért, építsék helyben és magasabb szinteken is a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy egy-egy oligarcha ne vigye el – akár bíróságokkal bezárólag – a leadózott magánjövedelmet (vagyis az állami vagyont), és így tovább.
Még egyszer hangsúlyozom, ez a szememben nem politikai ideológia kérdése, annál sokkal alapvetőbb, közösségeink működésére vonatkozó kérdés és attitűd.
Szlovákia már a Globsec Trends 2018-as felmérésén az egyetlen régiós ország volt, amelyben a válaszadók többsége (!) úgy válaszolt, hogy jobban élt 1989 előtt (41% látta jobbnak régen, míg most csak 35%). Hosszan lehetne sorolni még a számokat, hogy a társadalom több mint fele összeesküvés-elméletekben hisz; hogy pozitívabban látja az oroszok szerepét, mint bármelyik szomszédja; hogy a szlovákiai válaszadók 2/3-a szerint az USA háborúba viszi az országot.
Robert Fico mint személy megválasztása tehát egy tünet. A kommunistákhoz már 1986-ban belépett Fico végignyomta a Mečiar-éveket, volt már koalícióban jobbszélsőkkel vagy éppen a Híddal. Amikor úgy diktálta az érdeke, a magyarkártyát skrupulus nélkül kijátszotta (Malina Hedvig), amikor pedig épp jót tett az érdekkörének, akkor megbékélt még Budapesttel is.
Messziről nézve azért nem kell hozzá pszichológusi diploma, hogy lássuk, politikai fordulatai a saját politikai túlélését, hatalomra kerülését és hatalmon maradását szolgálják. Nem a demokratikus váltógazdaság megerősítésén gondolkozva tölt álmatlan éjszakákat, hanem alighanem azon töpreng, hogy a vele szemben felmerült büntetővádakat hogyan tudja kormányon egyszer s mindenkorra eltüntetni.
Hogy ez miért szimpatikus a választóknak? Hogy más rosszabb-e? Hogy mivel nyer a demokrácia, mint működési modell? Ezekre most, úgy tűnik, lesz időnk kigondolni a választ.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.