A munkáltatók gyakran felmondanak rákbeteg dolgozóiknak. A vezetők leggyakrabban a fizikai munkásoktól válnak meg azzal az indokkal, hogy daganatos betegséggel nem bírják majd a munkát.
Rák miatt küldik el a dolgozókat
A munkáltatók gyakran felmondanak rákbeteg dolgozóiknak. A vezetők leggyakrabban a fizikai munkásoktól válnak meg azzal az indokkal, hogy daganatos betegséggel nem bírják majd a munkát. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetője szerint a rákbetegek nem merik elmondani, mivel kezelik őket, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat. A munkáltatók hozzáállása miatt a leszázalékolási kérelmek harmadik leggyakoribb oka a daganatos megbetegedés.
A munkáltatók gyakran lemondanak olyan rákbeteg dolgozóikról, akik időleges kezelés után sikeresen visszaállhatnának dolgozni. Elsősorban a fizikai munkásokat fenyegeti a veszély, hogy rákbetegségük miatt elveszítik állásukat - írja a Népszabadság.
Vasváry Artúrné, a Magyar Rákliga elnöke szerint, noha könnyen lehetne úgy alakítani a munkakört, hogy megmaradhasson a munkahelyén az is, aki időlegesen gyengébb, a munkáltatók nem vállalják az ezzel járó feladatokat. A Rákliga tapasztalatai szerint ez elsősorban a fizikai munkát végzőkre igaz, értelmiségi munkakörök esetében jóval kedvezőbb a helyzet.
Dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke szerint az orvosok gyakran tapasztalják, hogy a munkáltatók a gyógyítható betegekről is letesznek. "A páciensek szoronganak, gyakran elmondani sem merik, hogy mivel kezelik őket. Félnek, hogyha kiderül, már nem lesz szükség rájuk" - nyilatkozta Dr. Bodoky a Népszabadságnak.
A gyógyulás esélyeit nagyban csökkenti, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedőknek a rák mellett a társadalomban rögzült távhitekkel is küzdeniük kell, ugyanis a rákot legtöbben a halálos ítélettel azonosítják Dr. Bodoky György szerint.
Egy vastagbél- vagy emlődaganat kezelése ma már rutinesetnek számít, átlagosan nyolc hónap alatt a betegek többsége teljesen gyógyítható, ez idő alatt is csak a kezelések időtartamára esik ki teljesen a munkából.
Mivel a dolgozók többsége szerződéssel dolgozik, alig számíthatnak munkajogi védelemre. Az a dolgozó, akit daganatos megbetegedése után távolítottak el egy munkahelyről, gyógyulása után már nem szívesen megy vissza ugyan oda dolgozni. Pont e miatt a hozzáállás miatt áll harmadik helyen a leszázalékolási kérelmek indoklásai közt a harmadik helyen a daganatos megbetegedés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.