Rajtunk csattan az ostor

Robert Fico

Úgy látszik, a kormánykoalíciót már tényleg szorította az idő, mert a koalíciós pártok vezetői múlt kedden gyorsan bemutatták a tervezett költségvetési konszolidáció részleteit. 

A bemutatott csomag igazából nem sok meglepetést tartalmazott, az egyetlen igazán meglepő dolog a konszolidáció mértéke, mely 2,7 milliárd eurót tesz ki. Ez azért érdekes, mert a költségvetési hiány egy százalékpontos csökkentésére 1,5 milliárd is elegendő lett volna. Ebből arra lehet következtetni, hogy a bemutatott csomagból körülbelül 1 milliárd euró a kormány egyéb prioritásaira fog elmenni. Ezekből a legnagyobb tétel a tizenharmadik nyugdíj, mely fenntartása a kormány egyik legfontosabb politikai célja, de várhatóan az egészségügyben is nagyobb pénzügyi injekcióra lesz szükség. A többletkiadások nélkül megúszhattuk volna a konszolidációs csomag egyes problémás elemeit, de a politikai prioritások előnyt élveztek. 

Ami mindenképpen pozitív, az az, hogy a kormánykoalíció szemmel láthatólag komolyan vette a konszolidáció szükségességét. Józanabb fejek felülírták az Andrej Danko által javasolt „kérjünk kölcsön még többet” ötletét, és egy olyan konszolidációs csomag jött létre, amely elnyerheti az Európai Bizottság és a pénzügypiaci befektetők bizalmát is. Ha a kormány a következő években is kitart a konszolidáció mellett, akkor 2027-re tényleg sikerülhet a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alá szorítani. 

A konszolidációs csomag összetétele már problémásabb. Ha egy mondatban akarjuk összefoglalni: a csomag fő tervezési elve a költségvetési bevételek növelése volt. A kormánykoalíció biztosra ment, olyan adóemeléseket és illetékeket javasol, melyeket nem igazán lehet kikerülni. Nem meglepő módon a kormány a legtöbb bevételt a hozzáadottérték- adó növelésével szeretné elérni, melynek alap adókulcsa 23 százalékra nő majd. Az alacsonyabb jövedelműeket a kormány az alapélelmiszerek adókulcsának csökkenésével akarja kárpótolni, de ettől még a termékek és szolgáltatások többségének az adókulcsa növekszik. Tény az, hogy a szükséges költségvetési konszolidációt nem lehetett volna a hozzáadottérték-adó növelése nélkül lebonyolítani, de az extra költségvetési kiadások nélkül egy alacsonyabb mértékű adókulcsemelés is elegendő lett volna. 

Lehet, hogy ezt Robert Fico másképpen képzelte el, de a konszolidációs csomagra érkező visszajelzések szerint a kormánykoalíciónak sikerült szinte mindenkit kihoznia a sodrából. A kritikus hangok listáját kezdhetjük a munkáltatókkal és a munkavállalókkal, de folytathatjuk akár az egészségügyi dolgozókkal, a könyvkiadókkal, a szállásadókkal, a nyugdíjasokkal vagy minden vállalkozóval, akiknek a kormány megadóztatja a banki átutalásait. Azt is jól lehetett látni, hogy ez az egész nem volt teljesen átgondolva, ugyanis már egy nappal a hozzáadottérték-adó új adókulcsainak a bemutatása után az éttermi szolgáltatások hirtelen nem a 23 százalékos, hanem az 5 százalékos adókulcs alá kerültek. Várható, hogy nem ez volt az utolsó változás, sok érdekcsoport próbál majd a kormánykoalíció pártjaira hatni az elkövetkező hetekben. 

Mindent összevetve: az embert nem hagyja nyugodni az a gondolat, hogy a konszolidációs csomagot átgondoltabban és érzékenyebben is öszsze lehetett volna állítani. Mert bármit is állít a kormány, a konszolidáció nagy része igenis érinteni fogja az átlagpolgárokat is. Mi leszünk azok, akik az adóemelések miatti magasabb árakat fogják fizetni, de ugyanúgy mi leszünk azok is, akiknek jövőre nem jár majd energiaár-támogatás vagy a gyerekek utáni adókedvezmény. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan hatnak majd az intézkedések a kormánykoalíció pártjainak népszerűségére – még az is elképzelhető, hogy egy nagyon komoly koalíciós szakítópróbának nézünk elébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?