Ragadozó zseni

<p>A&nbsp;Kártyavár című amerikai sorozatban Kevin Spacey egy kegyetlenül pragmatikus, hataloméhes, de egyszersmind ördögien zseniális politikus &bdquo;ragadozót&ldquo; alakít, akinek végül &ndash; a&nbsp;legmocskosabb eszközöktől sem visszariadva &ndash; sikerül felküzdenie magát a&nbsp;csúcsra, vagyis elfoglalnia a&nbsp;Fehér Házat és az Egyesült Államok elnöki székét.&nbsp;</p>

A siker egyik záloga, hogy soha nem elvek mentén politizál, azokat mindig hasznosságuk alapján ítéli meg és formálja kedve szerint. Így amikor a közvélemény éppen azt kívánja, hogy demokrata – és titkon biszexuális – elnökként álljon ki a melegek jogai mellett, természetesen megteszi, hiszen ezzel növelhetők a népszerűségi mutatók. Amikor azonban az orosz elnökkel való megegyezés és egy Nobel-díj-gyanús béketerv a tét, akkor a Moszkvában letartóztatott, amerikai melegjogi aktivista jogai, elvei és küzdelme már a legkevésbé sem érdeklik. Őt is csupán bábunak tekinti abban a véres politikai játszmában, amelynek egyedüli célja megint csak a népszerűség növelése, s ezáltal a hatalom megtartása.

Nos, az elmúlt napok eseményeiből úgy tűnik, Kevin Spacey túlságosan is azonosult Frank Underwood, az Amerikai Egyesült Államok fiktív elnökének szerepével. Aki eddig esetleg nem hallott volna róla: az Oscar-díjas színészt, producert és rendezőt egyre több áldozat - például a Kártyavár stábjának nyolc tagja - vádolja szexuális zaklatással, jellemzően fiatal, férfi kollégái. És hogyan reagált erre Spacey-Underwood? Amikor színésztársa, Anthony Rapp elsőként kitálalt, és elmondta, hogy a férfi 14 éves korában molesztálta őt, az Oscar-díjas színész gyorsan bejelentette: mostantól ő márpedig homoszexuális. Nem nehéz kitalálni, mi is volt a valódi célja ezzel a hirtelen jött „coming out”-tal. Hogy nem a melegek jogainak kiszélesítése, az biztos.

A Kártyavárt forgalmazó Netflix pár napja bejelentette, hogy a szexuális zaklatási botrány miatt kirúgja Kevin Spacey-t, a sorozat utolsó, hatodik évadának forgatását pedig felfüggeszti. A szexuális „ragadozó” Spacey így a rajongóival is alaposan kiszúrt: Frank Underwood szerepében másvalakit szinte lehetetlen elképzelni, az egyébként rendkívül izgalmas politikai thriller így valószínűleg befejezetlen marad. Komoly törést okozhat ez a botrány a színész karrierjében is, melyet olyan zseniális alakítások fémjeleznek, mint az Amerikai szépség Lester Burnhamje, vagy a Hetedik sorozatgyilkosa. Na meg persze Frank Underwood. Méltatlan befejezés ez egy ilyen kaliberű tehetségnek. Ugyanakkor a hollywoodi sztárok között vannak nagy túlélők, például Mel Gibson, aki antiszemita kirohanásaival és nőverésével csaknem tíz évre leradírozta magát a térképről, 2016-ban aztán mégis visszatért egy utólag hat Oscar-díjra jelölt filmmel, A fegyvertelen katonával (ezek közül kettőt meg is nyert). Talán idővel Spaceynek is sikerül majd túltennie magát ezen a botrányon, és visszanyernie a rajongói bizalmát, de ehhez elsősorban saját magát kellene legyőznie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?