Rado király gumilabdája

<p>János&nbsp;király&nbsp;nem volt jó, volt görbe dolga sok./ És néha senki sem szólt hozzá, így teltek a napok./ És aki látta, nem köszönt, szótlan továbbhaladt,/ Csak gőgös pillantása hullt Jánosra, és továbbvonult,/ Ő némán állt és elpirult koronája alatt.&nbsp;</p>

Rado király sem volt jó, és legalább annyi görbe dolga volt, mint Jánosnak Alan Alexander Milne gyerekversében. Bár talán nem is teljesen helyes, hogy királynak nevezzük őt, hiszen Procházka nagy szerényen a modoros és lenéző „gazda” titulussal ruházta fel önmagát, mikor a saját fejébe nyomta a szlovák jobboldal koronáját úgy két éve, az államfőválasztás után. Aztán kiderült, hogy az „ellenzéki megváltó” patyolatfehér ingjében egy olyan ember próbál hatalomra kapaszkodni, akinek a jól csengő szlogeneken kívül nincs korrekt víziója az ország jövőjéről, és meg van róla győződve, hogy elfogadható, sőt, hasznos dolog füllentéseknek álcázott ordas hazugságokkal megvezetni választóit, partnereit, tulajdonképpen mindenkit. 

Rado király mellett ezek után természetesen nem sokan tartottak ki – kertjéből elszöktek a gondosan ápolgatott zöldségek, és szép sorban átvándoroltak Béla gazdához, aki majd levest főz belőlük valamelyik Híd-kampányrendezvényen. Király urunknak, aki látta, nem köszönt, ő pedig csak pirulva álldogálhatott. S bár továbbra is meg volt győződve saját morális tisztaságáról, azért azt érezte, hogy látványos sértődésekkel itt nem megy semmire. A szerénység és alázat maszkját erőltette tehát magára. 

Kivárta a megfelelő pillanatot, és elrebegte óhaját, mint János király a versben: Ó, Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen/ Hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem! És Karácsony Apó megjelent Robert Fico képében, és ha gumilabdát nem is hozott, azért kegyesen visszapörgette neki az idő kerekét, hogy újrakezdhesse azt, amit elrontott, a saját karrierjét. 

Az Európai Unió luxemburgi bírósága, ahová a kormány Procházkát küldené, ugyanis szakmai, és nem mellesleg anyagi szempontból is maga a Kánaán egy jogász számára. Fontos, komoly intézményről lévén szó, az ottani bírói posztokra nem holmi mezei jogászocskákat, hanem sziklaszilárd jellemű szaktekintélyeket jelölnek az egyes országok. Rado király szaktudásával elvileg nincs gond: nyelveket beszél, elismert alkotmányjogász, sokat publikált. Annál több gond van erkölcsi profiljával – egy többször hazugságon kapott politikus, legyen bármekkora szaktekintély, egy normális világban nem képviselhetné Szlovákiát Európában bíróként. 

Beszédes dolog, hogy Rado királyt Robert Kaliňák belügyminiszter is jó erkölcsi profillal rendelkező embernek tartja. Lucia Žitňanská, a Híd igazságügyi minisztere, aki tisztességet, igazságot hirdetve kampányolta végig az országot, már nem ilyen biztos a dolgában, de azért végül csak annyiban hagyta az egészet. Szlovákia részéről a történet lezárva, Procházkáról immár maga a bíróság dönt, a meghallgatás után. 

S ha Rado király megkapja a posztot, beteljesül a Milne-vers záró sora is: És, ó, Karácsony Apó, háláját rebegi,/ Mert hoztál egy nagy, igazi gumilabdát neki! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?