Pozsony eleste előtt

Roppant nagy sajtóvisszhangja van „Varsó elestének”. Csábító feladat annak taglalása, miként örvend a lengyelországi fejlemények láttán a baloldali tábor a szomszédoknál, és milyen vehemenciával hordja körül a véres kardot a jobboldal. Nem engedek a csábításnak, mert (Majakovszkij után szabadon) Én a Szlovák Köztársaság állampolgára vagyok! Figyelem, összehasonlítható-e a szlovákiai baloldal a magyarországival, a csehországival, nagyon időszerűen a lengyelországival. Összehasonlítható, mint az oroszlán és a macska. A különbségek talán nem is abból adódnak, hogy a négy ország baloldali pártjai közül 1989 után melyik politizál bölcsen vagy kevésbé bölcsen. A pártminőségi differenciák mind a múltban gyökereznek, elsősorban abban, hol miként készültek fel a változásokra. Tény, hogy semmire se voltunk felkészülve. Az 1968 utáni húsz évben a konszolidátorok arra voltak büszkék, hogy nálunk teljes visszhangtalanságra talált mindaz, ami Csehországban történt, sőt még az is, ami Gorbacsov fellépése után bekövetkezett. A fordulatot megelőző két évtizedben Magyarországon 5 millió ember ambicionálta a maszekká válást; déli szomszédunknál már 1980-ban tömegesebb volt a vállalkozási hajlam, mint nálunk manapság. Talán még Kádár János is butikot nyitott volna, ha nem szégyelli. Amikor Lengyelországban napirenden voltak a Szolidaritás és az államhatalom közötti összecsapások és a papság is egy emberként a változásokat óhajtókhoz csatlakozott, a szintén katolikus Szlovákiában a titkosrendőrség úgyszólván csak azt az egyházi embert nem szervezte be, akit nem akart. Ilyen előzmények után természetes, hogy abban a november 17-ét követő félévben a karrieristák Eldorádójává vált Szlovákia. A bolsevizmus azonban továbbra is megnyilvánult: attól függetlenül, hogy a privatizálást és a gazdaságfejlesztést kézben tartók keresztény, baloldali vagy polgári pártba ugrottak át az SZLKP-ból, mindenki nagy- és óriásvállalatban gondolkodott. A kis- és középvállalatok számára vontatottan teremtettek lehetőséget, így a csődbe jutott nagyvállalatokból elbocsátott munkaerőnek nem volt hol elhelyezkednie. A vállalkozási ambíció hiánya is hozzájárult a munkanélküliség már-már kezelhetetlenné válásához. A kiábrándultság következménye, hogy „Pozsony elestét” immár kész tényként jósolják még a jobboldali publicisták is, és a baloldal diadalával riogatnak. Pedig nem az itt a kérdés, hogy baloldal-e vagy jobboldal, hanem, hogy milyen baloldal és milyen jobboldal.