Politikusok és emberek

Elhatároztam, hogy életem hátralevő részében nem olvasok többé újságokat. Nem lesz nehéz betartani a fogadalmamat, mert mostanában olyan híreket közölnek a lapok, amelyek nem hírértékűek és nem újdonságok.

Például vérbeli újságírók azon füstölögnek, hogy a parlamentben egyes képviselők a másik helyett aláírják a jelenléti ívet. Na és? Ha a két érintett egymás között megegyezett, a hasonszőrű többség pedig tudomásul vette, kinek mi köze hozzá? A „felülről” érkezett magyarázat is megtalálható az Új Szó 119. számában: A parlamenti képviselő azért kapja a fizetését, mert megválasztották, és nem azért, mert aláír egy jelenléti ívet. Ezt minden gyalogpolgár tudja.

Más. A lap 124. számában a nap mondata a következő: Még nem volt időm elolvasni a jelentést, mondta Dušan Čap?lovič, a kormány emberi jogokért felelős alelnöke az Amnesty International emberjogi szervezet jelentéséről. Istenem, a magas funkcionárius is ember. Valószínűleg valami érdekfeszítő detektívregényt olvas, nincs kedve abbahagyni. Nem is kell sietnie a jelentés olvasásával. Hiszen a „sablonos” válasz készen van: Ez a belügyekbe való beavatkozás, sérti a nemzet identitását, és veszélyezteti az ország területi egységét. (Mindenkor, mindenhol felhasználható szöveg.) Ráadásul az Amnesty International jelentése nem pontos. Például a romák pozitív diszkriminációja Szepsiben országos viszonylatban is magas színvonalú. Jöjjenek, győződjenek meg róla. Egyébként kár, hogy a lapban erről a témáról rövid, elektronikus választ kérnek. Sokan vagyunk, akik doktori disszertációt írhatnánk róla.

Nem sorolom tovább a példákat. Kilépek az előfizetők közül, és példányonként vásárolom az Új Szót. Az újságosstandon előbb elolvasom a nap mondatát, és attól teszem függővé, megveszem-e, vagy sem. Fő a kompromisszumkészség. Győri Sarolta, Szepsi