Politikai hazugságokról

A politikai szekértáborok lakói, tehát az elfogult szavazók tipikus viselkedése a másik oldalon állók erkölcstelenségének bizonygatása alapvetésként. Miről van szó? Vegyünk előbb két ősrégi példát. Ha az én kedvenc pártvezetőm azt mondja, hogy Horn Gyulával soha nem kormányozna, aztán bemegy alá miniszternek, az reálpolitika, kényszerűség, áldozat az országért. Ha viszont az ellenfelem pártvezére mond nemet Torgyán Józsefnek, aztán mégis nászra lép vele, az erkölcstelen, hazug, hataloméhes köpönyegforgatás. Tehát a saját politikusom esetében megértem, hogy a politikában nincs „soha”, mert az erőviszonyok folyamatosan változnak, és az érdekek rendszere bonyolult, vagyis a kimondott szavak érvénye is korlátozott, a játék része. Az ellenfélnél viszont a legszigorúbb magánemberi mércét alkalmazom: hazudni gazemberség. Pedig a kettő együtt nem működik. Vagy-vagy.

Manfred Weber azt mondta, nem akar magyarok szavazataival elnök lenni. Ez súlyos sértés Magyarországgal és a magyarokkal szemben. A kormány már nem támogatja jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára.

(Orbán Viktor)
Első friss esetünk a kormányzó Fideszé, amely az EP-kampányban végig emelte a tétet, feszítette a húrt néppárti frakciójának centrista liberálisaival szemben, s a konfliktusok csúcspontján megvonta a bizalmat a német konzervatívok csúcsjelöltjétől, Manfred Webertől. Szavát most tartja a magyar kormánypárt, de bizalmatlansága azért erősen szelektív: a magyarokat szerintük megsértő Webert azért máris megszavazták az Európai Néppárt frakcióvezetőjének. Weber úr megsértette a magyarokat, ezért nem tudjuk támogatni, hogy ne legyen néppárti frakcióvezető, mondhatnánk ironikusan.

A Fidesz számára jobb, ha az Európai Néppártban marad, és a Néppártnak is az a legjobb, ha megtart minket.

(Gulyás Gergely kancelláriaminiszter)

Háború után tehát ismét megszólalnak a múzsák, a békülő pozíciókeresés hangjai. A szó hétköznapi, emberi, erkölcsi értelmében hantázás, csúsztatás folyik? Meglehet, csakhogy a politika nem erről szól, a politikusi szavahihetőség, hitelesség nem a fordulatok, visszakozások, kanyarodások mennyiségén, hanem minőségén múlik. Civil értelemben lehet találni Orbán Viktor közéleti múltjában ellentmondó nyilatkozatokat, nagy fordulatokat? Lehet. És ez tönkretette a választói támogatottságát? Erre nemleges a válasz. Volt ugyan, amikor ártott neki (jobboldali fordulat, 1994), de alapvetően megőrizte népszerűségét, ergo hitelességét.

Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk. (…) Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást.

(Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke)
Második friss esetünk az antiorbánisták hardcore szektáját vezető exkormányfő Gyurcsány Ferencé. A DK megerősödött az ellenzéki oldalon, s lám, a fenti, kőbe vésettnek szánt iránymutatás, a megbízható szövetséges kiszámíthatósága huss, elröppent – a Gyurcsány-házaspár máris újrakeveri a lapokat. Hát persze, hiszen jól ismerik Richelieu elmés megjegyzését: hogy mi az árulás, azt csak a tett dátuma dönti el.

A főpolgármesteri előválasztáson és októberben szavazzanak Kálmán Olgára!

(Dobrev Klára, a DK európai képviselője, Gyurcsány Ferenc neje)

A magyarok Fletója szintén mondott már sokfélét, hajtott végre fordulatokat, tehát nála is adódik a kérdés: ártott ez a hitelességének? És tessék, ez esetben határozott igen a válasz, hiszen népszerűsége régóta tartósan egy többségileg elutasított tartományba zuhant. A politikusi szavahihetőség teljesen más tészta, mint az unokafivérünk füllentései. Vannak ennél fontosabb választói emóciók, szempontok is, amelyek valakit felemelnek, mást a mélybe löknek. Nem elsősorban a szavakon múlik, nyilatkozatokon, üzengetéseken. A politikai erkölcs más kategória, mint az egyéni.