Pimaszok és pojácák

Ezzel nem azt állítjuk, hogy korábban az angolkisasszonyok szerzetesrend által okított finom lelkű vezetőkhöz volt szerencsénk. Viszont a mostanában egyre sötétebb oldalukat villantókkal leszünk kénytelenek megünnepelni a rendszerváltás közelgő 30. évfordulóját, olyanokkal, akik vagy észre se vették a berlini fal leomlását, vagy képzeletbeli ellenségekkel vívnak szélmalomharcot.

Itt van Andrej Babiš esete, aki szerint az ellene tüntető tízezrek simán tévednek, hiszen nincs abban semmi kivetnivaló, hogy európai uniós pénzekkel, támogatásokkal történő visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A milliárdos nagyvállalkozó szerint Brüsszel könyvvizsgálói egyszerűen alkalmatlanok, nincs érzékük a közép-európai kreatív pénzügyi megoldásokhoz. Mondja az a politikus, aki kommunista titkosszolgálati múltjának gyanúját sem oszlatta el, s ha a helyzet megkívánta, saját fiát is simán elmebeteg kategóriába sorolta…

Kövér László parlamenti elnöknek nincs könnyű dolga, hogy a nagyotmondásban hallatlanul erős magyar politikai mezőnyben is kitűnjön szellemi torzszüleményeivel. Komor bajsza alól olyan csemegékkel „örvendeztet” meg, hogy harcolnunk kell a szellemi terrorizmus ellen, hogy csupán az agymosás eredménye, hogy egyesek szerint a klímaváltozás fontosabb kérdés a migrációnál, továbbá szerinte a magyar bíráknak nem kell függetlennek lenniük, végezetül jól belerúgott a homoszexuális párokba is – mindezt néhány hét leforgása alatt. Úgy látszik, a Magyar Szocialista Munkáspártban (MSZMP) betöltött tisztsége mély nyomokat hagyott benne, és még a Soros-ösztöndíj sem volt elég ahhoz, hogy gyorsuló szellemi alkonyát elodázza.

Persze, nem kell a szomszédba menni ahhoz, hogy ilyen politikai pimaszokra és/vagy pojácákra leljünk. Itt van a századosi rangja után a pánszláv szellemiségbe beleszerelmeskedő Andrej Danko, aki ahelyett, hogy Lengyelországban ünnepelte volna a szocialista tömb első, részlegesen szabad parlamenti választásának 30. évfordulóját, inkább 

elment Fehéroroszországba, Európa utolsó diktátorához, Aljakszandr Lukasenkához. A parlament elnöke feldobódva tért haza Minszkből, ahol gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott a diplomák kölcsönös elismeréséről – csak emlékeztetőül, Danko a nyilvánvaló plágium miatt hetekig rejtegette diplomamunkáját… 

Olyan témákat vitatott meg, mint a közösségi háló, és úgy általában a média nyilvánvaló veszélye a politikára, vagy a pártok túl nagy számában rejlő kockázatok. Ezek olyan sületlenségek, hogy talán kommentálni sem érdemes. Danko külön kiemelte a fehérorosz nemzet tisztaságát (ez vagy fajelmélet, vagy a higiéniai szokások kiemelése – lehet választani), és külön ájuldozott a monumentális épületek és sportkomplexumok láttán. Nem árt jelezni, Nicolae Ceausescu román diktátornál is így kezdődött az elmebaj, csak ő Észak-Korea kolosszális épületeitől szédült meg. Dankót az sem zavarja, hogy Moszkvában újra felmerült, esetleg az 1968-as csehszlovákiai megszállást minősítsék legális katonai akcióvá. Nem, a parlament elnöke újra az orosz fővárosba készül, állítólag üzleti tárgyalásra – bizonyára készíti elő a terepet a pártja, az SNS által uralt védelmi minisztérium és a hadiipar megrendeléseinek.

Az 1989-es rendszerváltás után 15 évig tartott, míg végül bejutottunk az Európai Unióba. Most, újabb 15 év elteltével ott tartunk, hogy ostobának tartjuk Brüsszelt, ha lopáson kapnak, az összeurópai érdemi problémák helyett jó nagyot migránsozunk (miközben Magyarországról százezerszámra távoznak az emberek), és Normandia vagy Varsó helyett Minszket és Moszkvát választjuk úticélként.

Ám ne csak a politikusainkat ostorozzuk, hiszen közben mi, választópolgárok szavazatainkkal egyre nagyobb teret adunk a demokratikus rendszert megkérdőjelező szélsőséges pártoknak.