Pezsgőbontás – folytatás következik

Az, hogy létrejön egy állami intézmény, melynek feladata kizárólag a Szlovákiában élő kisebbségek kultúrájának fejlesztése, szimbolikus jelentőségű dolog. Azt jelzi, hogy az állam értéknek tartja az itt élő, más nemzetiségű közösségeket, s támogatni kívánja őket. (Ez még akkor is igaz, ha tudjuk: a döntés nem a kormánypártok őszinte meggyőződéséből, hanem politikai alkuk eredményeként jött létre.) Egyértelműen pozitív fejlemény az is, hogy az alap létrehozásával közelebb kerültünk a kisebbségi támogatások átláthatóbb elosztásához. Az eddigi rendszer sógorkomaságon alapuló praktikái azok számára is ismertek, akik nem tartoznak a támogatásokra pályázók szűk körébe. Közelebb kerültünk az átláthatóbb elosztáshoz – el még nem értük, mert az intézményi keret bár nagyon fontos feltétele, de nem záloga az igazságos és transzparens pénzosztásnak. Nagyon sok múlik azon, hogy az új intézmény vezetői mennyire veszik majd komolyan a függetlenséget, illetve mennyire lesznek képesek felülemelkedni a meglévő kulturális-politikaiszemélyi törésvonalakon. Ezt majd a hivatal működésének beindulása után fogjuk látni, esetleg a vezető személye adhat némi kapaszkodót.  Azt azonban már most látjuk, hogy a törvénybe foglalt 8 millió, s ebből a magyar kisebbségnek szánt 4 millió euró siralmasan kicsi összeg, jóllehet csaknem duplája az eddigi keretnek. Kormányzati pozícióját a Híd jobban is értékesíthette volna, kivált, hogy pont olyan időszakban alakul meg az alap, amikor kiderült: az államkasszába több pénz folyt be a tervezettnél, s a kormánypártok éppen egymást túlharsogva ötletelnek a váratlan pénz elosztásáról. Ráadásul a tervezetbe valorizációs mechanizmus sem került, magyarán akkor is ennyi pénz jut a kisebbségi kultúrára, ha az ország GDP-je akár tízszeresére emelkedik.  Még ennek ellenére is érvényes azonban, hogy a Kisebbségi Alap létrejötte jó hír. A kisebbségek kulturális autonómiájának első, nagyon fontos eleme. Most rajtunk a sor, hogy megmutassuk, hogyan tudunk bánni vele.