Pered és a semmittevés logikája

Mikor kiderült, hogy a helyi tisztviselőknek is szerepe van a fejleményekben, az MKP is össztűz alá került, beszállt az ütésváltásba a megyefőnöki kampányát bonyolító Berényi József is. Végül pedig az aktivisták visszafordították a figyelmet az eredeti felelősökre: postázták a leszedett táblákat oda, ahová valók: egy korholó levél kíséretében Robert Kaliňák belügyminiszternek és az ombudsmannak. A peredi események kapcsán bőven van miről írni. Nem lehet viszont eléggé hangsúlyozni, hogy egyáltalán miért van értelme és jelentősége a hasonló, polgári engedetlenségi akcióknak, amikor a hatalom a kisemberrel packázik. Gyakran felmerül, hogy nincs értelme fölösleges konfliktusokat provokálni a hatóságokkal, alkalmatlankodni és felbőszíteni az országos közvéleményt, miközben a tisztességes állampolgárok nyugalmat és békét akarnak. Sőt, ha már valaki cselekszik, sokkal fontosabb ügyekkel foglalkozhatna, például a munkanélküliséggel és a nehéz életkörülményekkel. Valójában viszont ezek a jelenségek szorosan összefüggnek, alapjuk ugyanis a megfelelő hozzáállás.  Gyakran mondják Szlovákiára, hogy következmények nélküli ország. Hiszen következmények nélkül szekírozzák a hatóságok Malina Hedviget, a peredieket, de a magyar közösségen túl is könnyen találunk példákat arra, milyen a „példás” hivatali bánásmód. Ráadásul nincs megfelelő intézmény, amely felelősségre vonhatná a kormányt és a hivatalokat a kisemberekkel szembeni túlkapások miatt, amikor az állami gépezet rosszul dönt, vagy nem csinál semmit. Az ország, szűkebb értelemben pedig a déli régiók jelenlegi helyzete ennek a fásultságnak a következménye. A gyakran reménytelennek tűnő közállapot hiányos nyelvi jogokkal, rossz gazdasági helyzettel, az állampolgárok siralmas közérzetével azért állhatott elő, mert a rossz döntéseknek nincsenek következményei. A hatóságok, az ügyészek, a demokratikus intézmények képtelenek teljesíteni a kötelességeiket. Ebben az esetben pedig jobb híján az állampolgárokra hárul a következtetések levonása.  Lehet hallgatni és tűrni. Esetleg el lehet menekülni a helyi viszonyok elől, sokan ezt teszik. És a harmadik lehetőség: látványosan a hatóságok tudtára adni nemtetszésünket. Ez utóbbira kevés példa van és szokatlannak is számít, hiszen a demonstráció alatt a többség jól szervezett tömegtüntetéseket, nem pedig viszonylag kicsi, célzott, de nagy figyelmet keltő akciókat ért.  Ha nincs ellenállás a rossz döntések után, marad a tűrés vagy az elmenekülés. A semmittevés nem megelőzi a további konfliktusokat, hanem még tovább rontja a helyzetet, hiszen jelzi, hogy a hatóságok bármit következmények nélkül megtehetnek saját állampolgáraikkal. És ha a hasonlóan rossz és felháborító döntések után, mint a peredi népszavazás elbírálása, nem történik semmi, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a déli régiókban hosszú távon is aligha számíthatunk bármi jóra. Se táblákra, se a visszajelzésekkel törődő hivatalokra, de ipari parkokra és a feladatukat jól végző köztisztviselőkre sem. Marad pár hallgatag helyi, kiszolgáltatva a hivatali önkénynek. Kivéve, ha ilyen helyzetekben jól hallható a hangunk: elégedetlenek vagyunk és nem félünk megnyilvánulni.