Pendelyben októberben

Már ugyancsak hűvös reggelek járnak a Rima mentén így, október elején. A sziklás tarajú hegyekkel körbeölelt Klenócról meg amúgy sem az a hír járja, hogy az ország legmelegebb pontja lenne. Ébredezik a község, a romatelep felé veszem utam, ahol út épül, már csak egy telet kell kibírni az itt élőknek a kalyibáikban, mert lesz megmentés, lesz feltámadás, legalábbis remélik. Pénz van rá, akarat is akad, éppen tétlen munkáskézből van itt elég elegendő. Meg gyermekáldásból is. Hogy aztán áldás-e itt gyereknek lenni, más kérdés.

Pillanatfelvételek a helyszínen. Neves vendéget vár az utcányi telep, kora reggel van, tempósan ballagnak ki fát hasogatni, mert itt bizony már fűteni kell. Százával kóbor macska, mindenféle kölyökkutyák, szemét, a bűz most csak azért nem érezhető, mert nincs hozzá elég meleg. Mosogatóvíz, egyéb hulladék szabadon a házak, kunyhók között. Az új út mellett sárga földdel felszórt sáv, ha minden igaz, ott majd zöld lesz egyszer.

A legközelebbi kunyhóból éktelen ordítozás, már-már megijednék, de nincs ok riadalomra, csak egy alig hároméveske, kis, szőke, göndör, csupa maszat purdét zavartak éppen, hogy tessék elvégezni kint a dolgát, hogy mer bent a házban piszkítani. A kicsi ordítva kimegy, hüppög, majd lecsendesül

és dideregve leguggol. Csak úgy, ott rögtön a kunyhó bejárata mellett, bele a frissen hozott sárgaföldbe. A gyerek teljes öltözéke egy köldöknél végződő, meglehetősen mocskos kising. Azontúl semmi! Kint van vagy három-négy fok, átmeneti kabátban didereg az emberfia. A kicsit nem zavarja a hideg. Nagydolgát elvégezve letérdel, és – mint a kismacska – elkaparja a piszkát. Játszik még egy rozsdás fémdarabbal egy percet, majd eltrappol a zúzott kövön mezítláb fel a dombnak, kismacskát kergetni.

Nincs tovább. Ennyi a kép, ennyi a jelen. A jövője talán reményteljesebb lesz, ha...