Például Hedvigért!

Természetesen, amíg a fausti szignó nincs a kormányprogram alá odakanyarítva, addig még semmi sem dőlt el, de a választó bizonyos szempontból olyan, mint a büntető törvénykönyv: van, hogy már a szándékot is bünteti. Lehet, hogy meglesz a „hét derék” képviselő, lehet, hogy a Híd Országos Tanácsának tagjaiban akad még némi tartás, látva az alulról jövő elégedetlenséget, amit a realitástól elszakadt, önző pártelit nem mindig… Fico péntekig kapott időt a kormányalakításra, amikor e sorok íródnak, szerda van, s amíg mindenről nem egyeztek meg, addig semmiről. 

Bár a hatalom iránti vágy az egyik legerősebb emberi motiváció, így a kelleténél nem szeretnénk naivabbként feltűnni. Ha egy pártvezető új jobboldali Napóleonnak képzelte magát, aztán vasárnap hajnalban kiderült, legfeljebb a császár termete és az ő százalékai között vonható párhuzam, akkor a kormánytényezővé válás balzsam a sebzett lélekre, a politikatörténetben pedig különösebb búvárlat nélkül találhatunk számos irracionális döntést, amelynek gyökerei személyes jellegűek. 

A Híd kommunikációs csapatának hó végén jár a jutalom, valóban mindent igyekeznek megtenni, hogy megmagyarázzák a választóknak, miért jó nekik, ha a párt a Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal lép(ne) koalícióra. Valaki úgyis fog kormányozni, miért ne ők legyenek azok (lásd még a felelősségről és a stabilitásról elhangzott tirádákat), mondhatjuk egy végletekig lecsupaszított, technokrata hatalomértelmezéssel. Ez a felfogás végleg leszámol azzal az illúzióval, hogy a politikai hatalomgyakorlás valamiféle értékek mentén történik. Ahogy Fedor Flašík, a Smer egyik befektetője írta szombaton, még jóval azelőtt, hogy a Most-Híd elnöksége felhatalmazta volna a tárgyalásra a pártelnököt, „lesz pár okos kommentár, aztán megyünk tovább”. Aki nem fut, lemarad… 

A koalíciós tárgyalások során azonban azokkal az emberekkel kell pacsizni, akik Malina Hedviget elüldözték ebből az országból. A miniszterelnök és a belügyminiszter neve ugyanaz, az SNS törzskáderei is a régiek, ugyanazok, mint 2006-ban, csak az elnök személye változott. Miért vár(hat)nánk mást tőlük?! A második kormányalakítás elején megjelent, „ez a Fico már nem az a Fico” elmélkedések tévesnek bizonyultak, ha később nem, az elnökválasztási kampányban kiviláglott, nem lett belőle szlovák Tony Blair. Kormánypozícióra segítéssel legitimálni azokat az embereket, akik a Hedvig elleni ördögi masinériát mindvégig működtették-működtetik, erkölcsi szempontból még a meggyőződéses szavazók előtt is nehezen védhető. És most vonatkoztassunk el attól, hogy a Smer maga a korrupció, egyedüli kormányzása során védhetetlen döntések olyan sorát hozta, amelyek felsorolásához nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem. 

Nekünk, magyaroknak van egy „különbejáratú” okunk, hogy azt mondjuk: köszönjük, nem.