Parlamenti önvizsgálat

<p>Mindannyiunkra ráférne. Mert a rohanó életre hivatkozva figyelmetlenek vagyunk. Betegség esetén szabadságunk terhére kezeltetjük magunkat, időhiányra hivatkozva mellőzzük a megelőző vizsgálatokat.&nbsp;</p>

 

 Holott tudjuk, ha nagy a baj, nehezebb kilábalni belőle. Arról nem is szólva, hogy a kezelés jóval többe kerül.Rengeteg fórumon elhangzott már, hogy az emlőrák egyszerű önvizsgálattal is felfedezhető. Viszont a számtalan kampány ellenére csak a nők 2-3 százaléka képes önvizsgálattal korai stádiumban felfedezni. Ezért december közepéig a mellrákos nőket tömörítő betegtársulás – szakértők közreműködésével – lehetőséget kínál a megfelelő önvizsgálat elsajátítására. Minden ilyen kezdeményezés pénzbe kerül, és köztudott, hogy ezt sem az egészségügyi tárca fedezi. A sokat szidott gyógyszergyártók azok, amelyek tetemes összegeket áldoznak erre, holott ha tényleg csak a hasznot lesnék, aligha támogatnák a megelőző programokat. Újabban a parlament egészségügyi bizottságának Megelőző párbeszéd elnevezésű programja is erre fókuszál. Célja szakmai vitát indítani a parlamentben az egészségvédelmi programok elfogadásáról. Amelyek köztudottan hiányoznak – szinte biztos, hogy anyagi okok miatt. Ezt a kezdeményezést is a gyógyszertársaságok támogatják – az egészségügyi bizottság elnöke erről nem tett említést. A képviselő hölgyek elsőként tanulhatták meg a mell megfelelő önvizsgálatát, majd az egészségügyi minisztérium dolgozói következtek. Aztán az oszteoporózis világnapja alkalmából csonttömeg-mérésre nyílt alkalmuk, a képviselő urak pedig urológussal vitathatták meg a prosztata megbetegedés és a hererák megelőzését, és egész biztos, hogy hamarosan az asztma kizárása miatt ellenőrzik tüdőkapacitásukat, majd beoltják őket influenza ellen. Persze az egyszerű földi halandó számára is adottak a megelőző vizsgálatok, természetesen nem munkaidő alatt. De csak a vak nem látja, hogy a gyógyszertársaságok parlamenti buzgólkodása mögött más is rejlik…De most az önvizsgálaton van a hangsúly.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?