Párizs után az élet

<p>Péntek után egy kicsit nyugtalanabbul ébredünk, s azzal sem nyugtathatjuk magunkat, hogy minden csoda három napig tart.&nbsp;</p>

Nem, nem gondolom, hogy ezentúl a csallóközi vagy a gömöri embernek munkából hazafele menet terrortámadástól kellene tartania. Ilyen szempontból Szlovákia nagy valószínűséggel még sokáig biztonságos hely lesz. De Párizs veszélyesen közel van. Akár ott is lehettünk volna. Ahogy több honfitársunk ott is volt, szerencsére nem az inkriminált helyeken. Valójában Európa már rég nem az az idilli hely, amilyennek látni szeretnénk. Évek óta gyűlnek a hírek, amelyek – ha vennénk a fáradságot, és odafigyelnénk – arra figyelmeztetnek, hogy valami nagy baj felé közeledünk. Az európai lakosság elöregedése, növekvő munkanélküliség a fiatalok körében, leszakadó régiók, a tartalékok felélése a pillanatnyi jólét kedvéért, korrupció, megoldatlan etnikai problémák, a szélsőségek erősödése, s legfőképpen a növekvő instabilitás az EU határain túl – ezek mind többéves problémák, amikkel Európa nem igazán tudott, de nem is akart érdemben foglalkozni. Pedig jó pár éve sejthető, hogy a kilencvenes évek illúziója, miszerint most aztán zavartalanul építhetjük a régi kontinensen a jólétet és a kapitalizmust, s figyelmen kívül hagyhatjuk a körülöttünk zajló eseményeket, réges-régen szertefoszlott. A pénteki terrortámadás drasztikus pontossággal szegezte nekünk a valóságot: vége a régi szép időknek. Egy destabilizált s egyre kiszámíthatatlanabb világban élünk, s nem puszta elszenvedői, hanem részei vagyunk a problémának. Ha valakik ezután azzal etetnek minket, hogy a menekültáradat kívül tartásával megúsztuk volna a pénteki tragédiát, hihetetlenül félrevezetnek. S pofátlanul azokra hárítják a felelősséget, akik maguk is a párizsi terrorhoz hasonló akciók elől menekülnek. Azzal a különbséggel, hogy ott napirenden vannak az ilyen mészárlások. Szörnyű tragédia a pénteki. Kegyeletből s az áldozatok iránti tiszteletből a legkevesebb, amit tehetünk, hogy komolyan vesszük és érdemben elkezdünk foglalkozni azokkal a mély problémákkal, amelyek a péntek esti eseményekhez vezettek. Ez rengeteg áldozattal, önmegtartóztatással, nadrágszíj-meghúzással jár majd, de csak így érhető el, hogy Európát olyanná tegyük, amilyennek megálmodtuk magunknak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?