A játékosok Milót választották, ő pedig Anettet és Leót jelölte meg párbajellenfélként. A nézők a könnyebbik ellenfél mellett döntöttek.
Párbaj a dobogóért: Milónak Anettel kell megküzdenie
A játékosok Milót választották, ő pedig Anettet és Leót jelölte meg párbajellenfélként. A nézők a könnyebbik ellenfél mellett döntöttek.
Miló szerda este szokás szerint két társának adott zöld kendőt, ám ahogy egy héttel ezelőtt, ismét csak negyven perc állt a nézők rendelkezésére, hogy eldöntsék, ki legyen kettejük közül az, akit párbajozni küldenek a lakók által kihívott versenyzővel. A VV3 véghajrájában a telefonálók akaratából végül is Anett lett az, akinek össze kell mérnie erejét Milóval. A lelkes nézők és a kiesett villatársak egybehangzó véleménye szerint nem lesz szoros a küzdelem, a szőke lánnyal szemben a szerb fiúnak messzemenően jobbak az esélyei.
A döntés után Anett kiborult és azt kiabálta, nyugodtan szavazzon rá mindenki, aki utálja őt. Ez minden bizonnyal így is lesz, no meg számíthat néhány szavazatra azoktól is, akik ugyan nem utálják, de Milót jobban szeretik nála. Az indulatkitörés egyébként meglehetősen váratlan volt, mivel már a nézők döntésének ismerete előtt határozottan érezte Anett, hogy neki kell majd a stúdióba vonulnia. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy ki lesz az, aki biztosan résztvevője lesz az utolsó nagy döntőnek: a véghajrában már senki sem élvez védettséget, így akárki térjen is vissza péntek este a villába, semmi sem biztosítja, hogy az utolsó "kiejtő" párbajon már nem kell megmutatnia, mit tud.
A Színes Mai Lap által megkérdezett egykori játékosok véleménye egyébként erősen eltérő abban a kérdésben, hogy kit tartanak esélyesnek a végső győzelemre. Indián felülvizsgálta korábbi nézetét és most úgy érzi, az általa fő esélyesnek tartott Miló helyett mégiscsak Katka lehet a befutó, aki Ágica után még a fiúkat is "kiütheti a nyeregből", Tommyboy Leót szeretné győztesen látni, mivel ő kellően képernyőképes és megbízható ember, igaz, Tommy is ad némi esélyt Katkának. Szilvi fiúpárti, Leót és Csabát nevezte meg, mint esélyest, Marcsi pedig - természetesen teljesen elfogulatlanul - Milót szeretné győztesként ünnepelni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.