Óvatosan ígérgetnek

A választások előtt két héttel látszólag semmi sem történik a gazdaságban. Az állami költségvetés még nem omlott össze, a kormány már (szinte) nem privatizál, a politikai vihart kavart motorvonat-vásárlási ügyet elaltatták az új kormány megalakulásáig, a komáromi hajógyár is megkapta a vállalatot legalább egy ideig biztosan felszínen tartó mentőövet. A további lépéseket már – érthetően – a következő kabinetre hárítják.

A fentiekben vázolt helyzetet tükrözik az írott és elektronikus sajtó gazdasági cikkei is, melyek zömét a választásokon induló pártok gazdasági ígéreteit összehasonlító elemzések képezik. Azonban választó legyen a talpán, aki ezek alapján képes lesz eldönteni, mely pártot tisztelje meg voksával. Mert azon kívül, hogy a pártok választási programjaikban rendre felsorolják a legégetőbb gazdasági gondokat – a munkanélküliséget, a nagy adó- és járulékterheket, az autópálya-építés körüli huzavonát, némely régiók már-már kezelhetetlennek tűnő elmaradottságát stb., a lehetséges megoldásokat illetően alig bonyolódnak bele könnyen számon kérhető ígéretekbe. A közelmúlton tanulva és Szlovákiát ismerve egyetlen párt sem ígéri a fizetések megkétszerezését, de a munkanélküliség 10 százalék alá szorítását sem. A főképp általánosságok szintjén mozgó ígéretek beszédes jellemzője az is, hogy ha a jobb-, illetve baloldali pártokat gazdasági ígéreteik alapján próbálná megítélni a szavazópolgár, nem tudna differenciálni. Némely, magát jobboldalinak nevező párt (MKP, Smer) programjából nem hiányzik például új állami támogatások bevezetésének kilátásba helyezése, jóllehet ilyen intézkedéseket általában baloldali pártok sürgetnek.

Ilyen szempontból elemezte a választási programokat a Hayek Alapítvány, melynek e tárgykörű tanulmánya is csak megerősíti a választópolgárok által gyakran hangoztatott meggyőződést: nem a választási programok alapján dől el, milyen megoldásokra számíthatunk a következő négy esztendőben. Inkább annak alapján, hogy az új kabinet mit talál az államkasszában, milyen állapotok uralkodnak az államigazgatásban, képes lesz-e az új koalíció folytatni az óvatosan elindított reformokat. Sok múlik azon, lesz-e akarat az állam működésének olcsóbbá tételére. Annyi bizonyos, ha a jobboldali pártok baloldaliakhoz jobban illő ígéreteit akarnák valóra váltani, valószínűleg bajba kerülnének: az óvatosan ígérő választási programokból ugyanis nem derül ki, mindezt miből akarnák fedezni; nem utalnak rá, hogy az ilyen ígéretek megvalósítása a közterhek növelésével járna. A politika tehát óvatosabb lett az ígérgetésekben. A derűlátásra hajlamosak ezt akár a megkomolyodás jelének is tekinthetik.