Azt olvastam, a koldusokat, kéregetőket leginkább a visszautasítás módja bántja, hogy emberszámba se vesszük őket, ha segítséget kérnek tőlünk. Rám ez nem vonatkozik.
Ötéves szenvedés
Azt olvastam, a koldusokat, kéregetőket leginkább a visszautasítás módja bántja, hogy emberszámba se vesszük őket, ha segítséget kérnek tőlünk. Rám ez nem vonatkozik. Ha időm engedi, meghallgatom, hogyan jártak, pedig egyre többen állítanak meg úton-útfélen különböző történetekkel, amelyekről nehéz eldönteni, mennyi a valóságalapjuk. Sokan közülük jól öltözöttek, így akár igaz is lehet, hogy ők nem koldusok, csak az adott helyzetben szorulnak a segítségünkre. Egy fiatal lányt – aki azóta „régi ismerősöm” – öt éve ismertem meg. Megsajnáltam, de nem volt felesleges hatszáz koronám... Kora reggel állított meg a pozsonyi autóbusz-pályaudvaron. Sírva mondta, az édesanyja haldoklik, egy órája értesült róla, és pénzt kért, hogy haza tudjon utazni, szeretne tőle elbúcsúzni. Megnyugtatott, leírja a címemet, és a pénzt visszaküldi. Ilyenkor sokunknak megesik a szíve, és a pénztárcája után nyúl. Nálam azonban mindössze néhány korona lapult. Mondtam neki, a hatszáz sok, annyit nem adok, mire megkérdezte, hol élek, keletre ennyi a jegy. Az szúrt szemet, hogy egyre szemtelenebb lett, ha nincs készpénzem, adjam neki a bankkártyámat, kiveszi a kért összeget, majd a pénzzel együtt visszaküldi postán. Végül azt a pár koronát sem kapta meg tőlem, de napokig arra gondoltam, mi van, ha valóban igazat mondott, ő egy rendes lány, és miattam nem találkozhatott az édesanyjával. Utoljára az életben. Csak akkor nyugodtam meg, amikor néhány hét elteltével ismét „összefutottunk”, és ugyanezzel a történettel állt elő. Az utóbbi hónapokban is többször kiszemelt magának. Mindig végighallgatom. Kíváncsiságból, hogy mit változtat. De semmit. Amíg az első alkalommal színészeket meghazudtoló módon, hitelesen beszélt, addig az utóbbi időben megtörten, bizonytalanul. Legutóbb már sírni sem tudott. Megviseli az embert, ha ilyen régóta haldoklik az édesanyja, és még mindig nem búcsúzhatott el tőle a sok szívtelen ember miatt – gondolhatnánk viccesen. A viccelődésnek azonban itt nincs helye, a lánynak gyorsan segítségre lenne szüksége. Nem elsősorban pénzre, hanem orvosra. Egyre soványabb, idegesebb. Látszik rajta, hogy kábítószerfüggő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.