<p>Régi igazság, hogy akinek észt nem adtak, az kapott egy plusz adag önbizalmat, hogy így kompenzálja a hiányzó képességeket. Sokszor eszünkbe juthat ez a szentencia, ha a közelgő önkormányzati választások eseményeit figyeljük. </p>
Őszinte részvét
Nagyobb városokban még az utolsó képviselőjelölt is óriásplakátokon kommunikál a választókkal: szimpatikus arc, pozitív üzenet, rokonszenves alapszínek és háttér. Ennyi elég is, mert ha a választó megjegyzi legalább a nevet, már van rá esély, hogy bekarikázza.
Kiábrándító ugyanakkor, hogy a plakátokon négyévente ugyanazokat az ígéreteket olvassuk. Nem tudom, hogy van még pofája valakinek olyan jelszavakkal kampányolni, hogy „Több zöld övezetet a városba”, vagy „Együtt Önökkel a városunkért”, vagy „A szebb és élhetőbb belvárosért”. Két lehetőség van: ezek a jelöltek dilettánsok, ezt pedig fel is vállalják, vagy tényleg teljesen mindegy, mivel hülyítjük az embereket, mert a jól bevált, csontig rágott pozitív hívószavak úgyis megteszik hatásukat. A legszebb az egész történetben, amikor a választások után az illetékesek elkezdenek csodálkozni, hogy megint nem tódultak az urnákhoz a szavazók. És hogy ez mekkora tragédia, amelyen változtatni kell. Pedig ha megnézzük, miről is szól ez az egész, egyáltalán nem csoda, hogy az emberek nem járnak választani.
Nem várható el a választótól, hogy napi szinten figyelje a politikát, de ha mégis ezt teszi, nem lát mást, mint politikai csatározásokat több, de inkább kevesebb szakmai érvvel, olyan témákban, amelyek őt vagy érintik, vagy nem. Az európai parlamenti választások esetében ugyanez a következőképpen fest: politikai csatározások több-kevesebb szakmai érvvel, olyan témákról, amelyek valahogy biztosan érintenek minket, csak hát sajnos nem igazán tudjuk, hogyan. Ha pedig tudni akarjuk, mire jók az uniós alapok, vagy éppen az uniós biztosok, akkor komoly tanulmányokba kell kezdenünk. A jelöltek tehát inkább nem is fárasztják magukat szakmai érvekkel, hanem maradnak a jól bevált pozitív hívószavaknál és a mosolygós plakátoknál. Ha pedig így zajlanak a választások, talán inkább örülni kellene az alacsony részvételnek, mivel nagyrészt összezavart és félrevezetett emberek szavaznak olyasmiről, amiről fogalmuk sincs.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.