Vélemény

Összefogósdi

Összefogni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
Hegedűs Norbert

2019. október 8. 10:00

összef
(Somogyi Tibor felvétele)

Nem tudom, komolyan gondolja-e még valaki ezt az összefogósdit, vagy már csak megragadt a szó a közbeszédben és politikusaink ismételgetik, mint valami mantrát. Mert ha kizárólag a tetteket nézzük, akkor nemhogy az árkok betemetésének, de újabb és újabb lövészárkok megjelenésének vagyunk szemtanúi. 
Lassan a szavak értelme is kezd változni: az „összefogás” ma már inkább „széthúzást” jelent. A „mindenkivel” jelentése az „aki hajlandó szó nélkül beleegyezni a feltételeimbe”, a „szlovákiai magyar közösség igénye” pedig mindig az aktuálisan beszélő politikus igényeit jelenti. Alakul a szlovákiai magyar újbeszél.

Pénteken Pozsonyban találkoztak az Összefogás, a Híd és az MKDSZ képviselői, hogy az együttműködésről tárgyaljanak.

És ami ott történt, az a Benny Hill-show legszebb hagyományait idézi.

„Kedves Bugár úr, az összefogásról szeretnénk tárgyalni. A mi listánkon, a mi feltételeinkkel. Itt egy névsor azokról, akik nem jöhetnek. Maga is rajta van. Remélem, sikerül megegyeznünk” – valahogy így hangozhatott a visszautasíthatatlan ajánlat, amit elég nehéz lehetett faarccal előadni. Nem csoda, hogy a Híd vezetője „vegyes érzésekről” számolt be a találkozó után – ilyet talán még ő sem pipált. 

A találkozót az Összefogás kezdeményezte, de olyan követelésekkel érkezett, melyekről tudnia kellett, hogy épeszű politikus nem bólinthat rájuk. Bugár Bélát nem kell szeretni, de aki komolyan gondolja az egységes képviseletet, az nem kerülheti meg őt (legalábbis fél évvel a választás előtt nem). Egyszerűen azért, mert ő hozza a legtöbb szavazatot. És igen, az is igaz, hogy a Híd elnöke egy megosztó személyiség, aki jó néhány szavazót el is tántoríthat, de akkor ne játsszuk már el, hogy megegyezni jöttünk vele.

De ami a legjobb: úgy tűnik, van egy lista azokról, akik nem jöhetnek összefogni.

A most alakulgató mozgalom, amely a szlovákiai magyar politikai képviselet egységesítését tűzte ki célul, máris elkezdte felosztani az embereket „összefogókra” és a „megosztókra”. Ehhez csak gratulálni tudok, épületes gyakorlat – ez tényleg a szlovákiai magyar politikai kultúra megújítása. A következő lépés pedig az Összefogás Ellenségei Feketelistájának nyilvánosságra hozatala (szigorúan a Híd elnökségi ülése után). Ki van rajta? Mik a kritériumok? Hogy lehet felkerülni? Ezzel az írással kvalifikálok? Nemsokára megtudjuk.

Ez a viselkedés csak mélyíti azokat az árkokat, melyek eddig is megosztották a szlovákiai magyar közéletet. Úgy nem lehet összefogni, ha pillanatnyi politikai érdek miatt az unszimpatikus személyeket nemkívánatosnak minősítik. 

De mi van, ha az összefogás soha nem is volt cél? Pusztán PR-szöveg! Mi van, ha nincs is itt semmilyen, táborokon átívelő együttműködés, csak egy új párt alakul a szemünk előtt?  Amit történetesen Összefogásnak hívnak. Mi van, ha ez az egész csak játék a szavakkal egy politikai cél érdekében?

 Az a „baj” a nyelvvel, hogy a jelentés közmegegyezésen alapul, idővel változhat, erősen függ a kontextustól és – mint bevezetőnkben – akár játékra is alkalmas. Attól függően, hogy hova tesszük a vesszőket, két egymásnak ellentmondó állítást kaphatunk. De a nyelv alkalmas arra is, hogy megvezessék az embereket. Elméletileg előfordulhat, hogy valaki aláírásokat gyűjt az összefogásért egy egységes magyar képviselet érdekében, amiből aztán nem közös lista, hanem egy ötödik párt lesz.
Nehéz elképzelni, de akár ez is megtörténhet. 

Aztán ugyanez a személy listázni kezdi az összefogás ellenségeit. De mi van, ha ezek az emberek nem az egységes magyar képviselet, hanem az Összefogás nevű politikai formáció politikai ellenfelei?

Egyszerű kérdések válnak hirtelen bonyolulttá néhány jól megválasztott szó miatt. 

A megoldás: nem a szavakat, hanem a tetteket kell figyelni. A nagypolitikában ehhez már hozzászoktunk: tudjuk, hogy Trump, Putyin, Orbán vagy Fico esetében a kimondott szavak fabatkát sem érnek. Kicsiny szlovmagy valóságunkban azonban még nem vagyunk ehhez hozzáedződve. Nos, kezdődik a kampány: lehet gyakorolni! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A Híd holnapra tárgyalni hívta az MKP-t

Monika Jankovskát felfüggesztették bírói tisztségéből

Elbúcsúzhatunk a gyors növekedéstől

VIDEÓ: Meg akartak hajolni Meghan hercegné előtt, a reakciójára nem számítottak

Gazdagabb lesz az idei burgonyatermés

Új Ipoly-híd: nemzetközi közbeszerzés november végén

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!