Oroszországban neonáci pártot jegyeztek be

Lapvélemények szerint náci jellegű pártot jegyzett be az orosz igazságügyi minisztérium: a Nemzeti Hatalmi Párt megnyilvánulásai ugyanis erősen emlékeztetnek az Adolf Hitler által megfogalmazott ordas eszmékre.

Lapvélemények szerint náci jellegű pártot jegyzett be az orosz igazságügyi minisztérium: a Nemzeti Hatalmi Párt megnyilvánulásai ugyanis erősen emlékeztetnek az Adolf Hitler által megfogalmazott ordas eszmékre. A Novije Izvesztyija című orosz napilap csütörtöki számában idézi fel a párt közelmúltbeli alakuló ülésén elhangzottakat: "legfőbb ellenségünk a zsidó, célunk pedig a hatalom megszerzése."

Igor Gyenyiszov, a párt vezetője viszont csütörtökön cáfolta a mozgalma ellen felhozott vádakat. Szavai szerint az őt és híveit lenácizók "nem ismerik a különbséget a nacionalizmus és a fasizmus között." Úgy jellemezte pártját, mint hazafias mozgalmat, amelyik Oroszország nagyhatalmi pozícióját kívánja helyreállítani. Nem hagyott viszont kétséget afelől, hogy az ország lakosságának mintegy 80 százalékát kitevő orosz nemzetiséget tekinti államalkotó tényezőnek, amelynek nyelvét és kultúráját szerinte folyamatosan rombolják.

A Novije Izvesztija megfogalmazása szerint a Nemzeti Hatalmi Párt törvényesítése a Putyin-éra "politikai korrektségének" próbája. A lap hajlik arra, hogy az igazságügyi minisztérium eljárásából az következik: Vlagyimir Putyin elnöktől nem idegen a tekintélyelvű, nacionalista-nagyhatalmi államberendezkedés.

Az államfő viszont az utóbbi időben többször is felhívta a figyelmet a szélsőségek veszélyére, határozott lépéseket követelve a rendvédelmi szervektől. Az utóbbi egy évben megszaporodtak Oroszországban a skinhead-támadások, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. A legsúlyosabb, több emberéletet is követelő atrocitás tavaly novemberben történt, amikor nyilvánvalóan szélsőségesek által felheccelt futball-fanatikusok rátámadtak egy moszkvai piac kaukázusi árusaira. A világsajtót is bejárta annak a fiatal orosz nőnek az esete, aki egy "Halála zsidókra" feliratú táblát akart eltávolítania egy Moszkva melletti országúton, amelyhez mint kiderült, pokolgép volt erősítve. A fiatalasszony szeme világát az izraeli nagykövetség felajánlása alapján a közel-keleti országban mentették meg, a terrorcselekmény áldozatát Putyin Bátorságért érdemrenddel tüntette ki. A hatóságok eddig egy hivatalosan működő, agresszívan szélsőjobboldali szervezetről, a Népi-Nemzeti Pártról tudtak, amelynek vezetője kiállt a kaukázusiak elleni pogromok, mint "az orosz ifjúság önvédelmi akciói" mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?