Oroszország katonai hatalom vagy papírsárkány?

Az ukrajnai orosz agresszió kezdete óta félévente ugyanazt ismétlem meg: jó lenne befejezni a háborút és véget vetni az öldöklésnek, a sok szenvedésnek. A frontvonal eltolódása minimális, a távoli lakott területek bombázása töretlenül folytatódik, és úgy tűnik, hogy ez egy igazán hosszú konfliktus lesz... Úgyhogy ideje lenni befejezni.

És még egy dolgot megismétlek, ami teljesen nyilvánvaló: az egyetlen igazságos megoldás az lenne, ha Moszkva kivonná hadseregét Ukrajna nemzetközileg elismert területeiről. Sajnos nem igazságos világban élünk, hanem a hatalmi rivalizálás világában, ezért a geopolitikai valóságból kellene kiindulnunk, amikor a fegyverek elhallgattatásának módjáról gondolkodunk.

A valóság kollektív nyugati megítélésében alapvető ellentmondásokat láthatunk. Egyesek hajlamosak Oroszországot egyfajta papírsárkányként ábrázolni, elavult hadsereggel és instabil rezsimmel, amely bármelyik pillanatban összeomolhat. Másrészt, amikor Kijevnek az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozási kísérleteiről van szó, ilyesmit hallunk: „Nem fogadhatunk be benneteket, mert akkor automatikusan háborúban állnánk egy atomhatalommal.” De hogy is van ez? Legyőzhető-e az orosz hadsereg, és milyen áron? Ha ezt a célt értelmes módon el tudjuk érni, akkor hajrá, menjük megnyerni ezt a háborút a lehető gyorsabban! Csakhogy a dolog bonyolultabb...

Egyre több jel utal arra, hogy ez egy elhúzódó konfliktus lesz, amelynek kimenetele nem egyértelmű. A Washington Post nemrégiben titkosszolgálati forrásból származó becsléseket közölt, amelyek szerint Kijev ellentámadása idén nem éri el a kitűzött célokat. A brit Economist háborús fáradtságról ír az ukrán oldalon, és idéz egy fronton szolgáló katonát, aki szerint a társai nem elleneznék a tűzszünetet. De talán a legmesszemenőbb jövőképet Stian Jenssen, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár magánhivatalának vezetője vetítette elénk, aki elismerte annak lehetőségét, hogy keleti szomszédunk némi területet adjon fel a NATO-tagságáért. Természetesen ez nem hivatalos álláspont, de azt sugallja, hogy a NATO álláspontja átértékelődik. Egy próbalufi felröppent, és a reakciókat most elemzik. Egyébként, ha a világ egyik hatalmasa tanácsot kérne tőlem, nem hiszem, hogy a fent említett területcsere a tagságért cserébe a legboldogabb megoldás lenne. Mint már sokszor bebizonyosodott, a határ erőszakos megváltoztatásának elfogadása mindig aknát jelent, veszélyezteti a globális biztonsági architektúrát. Ezért inkább hajlok a konfliktus befagyasztása felé, még ha évtizedekre is, amíg a világ erőviszonyai lehetővé nem teszik egy olyan végleges megoldás elérését, amellyel minden érintett fél egyetért.

Végül néhány gondolattal egy kicsit más szemszögből. Pár napja a Varsói Szerződés országai által Csehszlovákia megszállásának 55. évfordulója alkalmából sok párhuzamot vontak a jelenlegi ukrajnai helyzettel. Ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy hipotetikus kérdés: vajon jobban állnánk-e ma, ha 1968- ban fellázadtunk volna, és harcolunk a megszállók ellen? Ez nem egyszerű kérdés, és valószínűleg mindenkinek kicsit más lesz a válasza rá. A következő évtizedekben a fejlődés teljesen váratlan irányt vehet, és fél évszázad múlva néhány dolog egészen másképp nézhet ki, mint ma.

A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettese