Örök időkre?

Javában zajlanak a jelölések a „vúckákba”. Elnézést az otromba műszóért, nem az én találmányom.

Javában zajlanak a jelölések a „vúckákba”. Elnézést az otromba műszóért, nem az én találmányom. A tisztességes megye, kanton, kerület és hasonló, az európai kultúrnemzeteknél használatos megnevezések helyett Migaš parlamenti elnök nevezte így a szlovákiai felsőbb közigazgatási egységeket, melyek megszületése miatt volt némi lavórvihar a szlovákiai magyarság csúcsán. Elült aztán, szokás szerint, hiszen fontosabb dolgok is vannak a világon. Az MKP azóta többször kinyilvánította: azon lesz, hogy a torzszülött más formát kapjon.

Tartok tőle, hogy ismét az álmok világában ringatózunk. Ebben a pillanatban logikus volna azt emlegetni, hogy az MKP-nak a jövő évi parlamenti választások előtt és alatt olyan partnerekkel kell kvaterkáznia, akik hajlandók a választások után tetemre hívni Szlovákia szerencsétlen 8+8-as modellű közigazgatási felosztását. Legyünk realisták: erre csak a KDH és a demokrata gyűjtőszóval meghatározható pártok és pártocskák néhány képviselője érezhet majd inkább zsigeri, mint logikai ösztönzést. A jeles kollégám által szlovák Berlusconinak titulált Rusko ANO nevű pártja vagy Fico Smerje a nagy szövegek paravánjai mögött már most olyan dohos gyülekezetek, amelyek magukban hordozzák a tekintélyelv attribútumait, és könnyen arra a sorsra juthatnak, mint az SOP, amely Schuster elnök trambulinjaként használódott el, s amelyben lassan már csak Hamžík ferde bajsza az összetartó erő. Velük tehát nehéz lesz. A többit meg ismerjük. Legyünk még realistábbak: a következő választások után valószínűleg olyan konstelláció szakad ránk, amely időszerűtlenné, sőt komolytalanná teszi a mostani fejtegetéseket. Szlovákia új megyerendszere minimum öt évig érvényben lesz. Ha meg sültrealisták akarunk lenni, be kell látnunk, hogy örök időkig és soha másként. Hacsak valami csoda nem történik. Ami nem azt jelenti, hogy savanyú a szóló szőlő, a beszélő alma és a csengő barack. Ami megtörtént, megtörtént. Senki se higgye, hogy az MKP-t akarom kárhoztatni azért, mert Szlovákia szalonképes ország maradt Európa közepén. De a vúckák még sok feszültséget fognak okozni, és nem feltétlenül etnikai okok miatt. Egyszerűen azért, mert a régiók igényei ellenszegülnek a vaskalapos sztálini modellnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?