Orbánék szemében a szálkát is…

Nem igen lenne kivetnivaló a bírálatban, ha a „hivatalos“ Szlovákiát nem a köldöknéző nemzetállamként igyekeznének működtetni létrejötte óta. Holott területén cirka 15 százaléknyi olyan kisebbség él, amelynek tagjai és azok felmenői egyáltalán nem vonattal érkeztek azokra a területekre, ahol jelenleg is élnek. A köztük élő szlovákok többségével ellentétben,...
Vagyis joggal bírálhatnák Orbánék nemzetpolitikáját a szlovák politikusok, ha a többségi szlovákság identitását és nemzeti öntudatát, egyszersmind saját politikai pozícióikat nem úgy gründolnák, hogy elsősorban a kisebbségekkel szemben igyekeznek azokat megfogalmazni. Nem beszélve a vonatkozó törvényalkotásról. Lásd, például a valamikori helységnévtábla-háborút, a kétnyelvű iskolai bizonyítványok, a magyar iskolák tankönyvei körüli hercehurcát, az államnyelvtörvények körüli hisztériakeltést, majd a kisebbségi nyelvtörvény elfogadását kísérő méltatlan alkudozást, Malina Hedvig kálváriájáig bezárólag. Tekintet nélkül arra, hogy van-e magyar kormánykoalíciós partnerük, avagy sem…
De ebbe az eseménysorba tartozik a stupid „revansjogszabályként” elhíresült szlovák állampolgársági törvény is, amellyel az Orbán-féle, számos elemében valóban nemzetközi jogi kételyeket felvető honosítási törvényre reagáltak annak idején Robert Ficóék. Amely szerint automatikusan elvesztik szlovák állampolgárságukat mindazok, akik idegen (Ugye világos, hogy elsősorban a szlovákiai magyarokról van szó!) folyamodnak.
A KDH elnöke mindeközben fapofával azt kéri számon Orbánékon, hogy politikájuk múltba révedő, arrogáns, ezért nem kompatibilis az Európai Unió 21. századi politikai értékrendjével. Holott épp Figeľ és pártja politikusai azok, akik a kormányprogramba foglalt ígéretük ellenére vonakodnak összhangba hozni a szlovák állampolgársági törvényt a jelenlegi uniós normákkal, no és Szlovákia alkotmányával…
Nyilván nem kell ahhoz társadalomtudósnak, jogtudornak lenni, hogy világos legyen, két olyan provincia infantilis huzakodásának vagyunk a tanúi, egyszersmind szenvedő alanyai, amelyek hangadói és döntéshozói egyformán képtelenek európai módon viselkedni. Ezért csekély az esélye, hogy belátható időn belül szót értenek majd. Főként, mert nemzetpolitikai szempontból mindkét fél szinte kizárólag a gyanakvást, bizalmatlanságot táplálja a másikkal szemben. És nem menti föl a szlovák felet az a tény sem, hogy Magyarország jelenlegi nemzetpolitikusait tényleg bizonyíthatóan a múltba révedő, sebfelvakaró, meglehetősen arrogáns, bizonyos elemeiben pedig valóban a revizionizmussal kokettáló politikai stílus jellemzi. Ahhoz pedig abszolút nincs joga a szlovák félnek, hogy ezért saját állampolgárai ellen forduljon. Vagyis elsősorban őket szankcionálja a magyarországi honosítási törvény miatt. Nemzetiségi alapon! Ahelyett, hogy akár önérdekből, akár azért, hogy szalonképesebb legyen, mint „ellenségei“, a lehető legcivilizáltabb, legeurópaibb komforttal kényeztetné a Szlovákiában élő kisebbségeket.
Hacsak nem az a cél, hogy a szlovák közszereplők, elsősorban a politikai haszonlesés miatt, ugyanúgy szükségesnek tartják a kölcsönös szembenállást, konfliktusgerjesztést, mint azok, akiket ezért szemforgató módon bírálni igyekeznek.
Sajnos alapos a gyanú, hogy a Figeľ fémjelezte KDH szalon- vagy épp bunkónacionalista politikusainak (is) épp ez a céljuk. Amely tény semmi jóval nem kecsegtet a nemzetközi politikai cirkuszi porondra tervezett őszi szlovák-magyar mutatványok minősége tekintetében.