Orbán Viktor – Európa 1:1

Az EU oly nehezen létrejönni akaró bizottsága magyar jelöltjeinek meghallgatásain is Orbán politikájának EU-kompatibilitása volt mérlegen. Már Trócsányi László, az első biztosjelölt bukásának is az volt az oka, hogy az Európában érvényes etikai, összeférhetetlenségi normák Orbán kormányának összeállításakor egyáltalán nem érvényesültek. Az etikai normák határvidékén a magyar parlament többségi viszonyai miatt nem működnek az egész magyar politikai osztály önvédelmi reflexei, de azon senki nem lepődhetett meg, hogy az EP szigorúan számon kéri a politikai kultúrának ezt az alapkövét (Sylvie Goulard, a bukott francia jelölt erről sokat mesélhetne). Orbán második jelöltje szakmailag alkalmas lehet, de van két probléma: egyrészt egész életében köztisztviselő volt, soha nem töltött be választott politikai tisztséget. Ezen akár felül is lehet emelkedni, viszont a von der Leyen bizottság összes(!) többi tagja miniszterelnök, miniszter, parlamenti- és/vagy EP-képviselő volt, vagy más választott tisztséget töltött be. Önálló politikai súllyal, tapasztalattal rendelkeznek. Várhelyinél ez hiányzik, vele önálló politikai arculat nélküli tisztviselő ül be egy politikai tisztségbe.

Senkit nem érhetett meglepetésként, hogy az orbáni politikához való viszonya ekkora szerepet játszott a meghallgatáson: Várhelyi helyett ez volt a mérlegen, ami pedig évek óta visszatérő, súlyos kritikák tárgya az unióban. Ennek csúcspontja az EP által kezdeményezett 7. cikkely szerinti eljárás. Tehát minden Orbán által jelöltnek Orbán miatt kell tartania a hátát. Komolyan nehezítették Várhelyi sorsát Orbán legutóbbi politikai lépései is: 

a balkáni befolyásért versengő Putyin és Erdogan gyors egymásutáni budapesti látogatása, és Orbánnak a Türk Tanács ülésén elmondott, elhíresült beszéde a „magyar” biztos azeriek és törökök érdekében végzendő munkájáról.

Kisebb visszhangot keltett egy másik Orbán-beszéd a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén, pedig valószínűleg ennek kellett volna nagyobb figyelmet kapnia. Az elhangzottak szerint „2026-ra a térség egyik meghatározó hadserege lesz a magyar”. Abban a térségben tehát, ahol a magyar biztos legfontosabb feladatai adódhatnak.

Mindezek ellenére az EP-szakbizottság döntésében több megfontolás játszhatott szerepet. Nyilvánvaló, hogy a von der Leyen vezette bizottság felállítása nem késlekedhet tovább, már november 1-jén meg kellett volna kezdenie a munkát. A korábban megbukott francia és a román biztosjelöltek utódainak átengedését „csomagban” kezelhették Várhelyivel, azaz a különböző frakciók megállapodást kötöttek. 

A zöld és a szociáldemokrata frakció elvi engedményekre kényszerült (a bővítési portfólió gyakorlati szempontból nem fontos, a következő időszakban nem lesz uniós bővítés) a kérdések elvi (jogállami) jelentősége miatt.

A biztosjelöltek hosszas elfogadási eljárása, három jelölt esetében új személy kiválasztása azt vetíti előre, hogy sokkal konfliktusosabb viszonyra kell készülni az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács viszonyában, és von der Leyen újra és újra ad hoc koalíciók megkötésére kényszerülhet.

Az EPP új elnöke, Donald Tusk régóta szemben áll Orbán Viktorral. Ellentétben a francia Joseph Daullal, a párt leköszönő elnökével, neki nincsenek illúziói vele kapcsolatban.

Félreérthetetlen üzenetet küldött a Néppárt populistáinak: meg kell szabadulni azoktól, akik nem hisznek az értékek Európájában. A lengyel politikus szerint január végéig el kell dönteni, hogy a Fidesz maradhat-e a pártszövetségben.
Tusknak új elnökként persze nem csak a Fidesz jelent fejfájást. A májusi EP-választáson a konzervatívok 35 helyet veszítettek, emellett egyszerre versenyeznek az európai széljobb populistáival, a Macron-vezette európai liberálisokkal és a megerősödött zöldekkel. Ráadásul a májusi választás után az EPP-ben több nyugati tagpárt befolyása jelentősen csökkent (olaszok, franciák), míg a kelet-európaiak jelenléte meghatározóbbá vált. Az EPP döntése a Fideszről tehát nemcsak a „magyar ügy” valamilyen lezárása, hanem azt az utat is kijelöli, amelyen a konzervatívok járni akarnak. Tusk elmúlt öt éve az Európai Tanács élén óvatos optimizmusra ad okot a megoldást illetően.

A szerző az IDEA Intézet külpolitikai elemzője