Orbán: az igenek győztek, a nemek alulmaradtak

Orbán Viktor szerint a népszavazás érvényes volt, amelynek során az igenek győztek, a nemek pedig alulmaradtak. A Fidesz elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a véleményt nyilvánító emberek többségének szava igenis számít.

Orbán Viktor szerint a népszavazás érvényes volt, amelynek során az igenek győztek, a nemek pedig alulmaradtak.
A Fidesz elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a véleményt nyilvánító emberek többségének szava igenis számít. Ezért szerinte a parlamentnek és a kormánynak tartózkodnia kell olyan törvény megalkotásától, amely a közkórházak eladásához vezetne.

A kettős állampolgárság ügyében Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet összehívását kezdeményezte, ahol szerinte fel kell állítani a kettős állampolgárságról szóló törvényt előkészítő bizottságot.

A népszavazás tapasztalatait összefoglalva úgy fogalmazott: Magyarország polgárai számára jelenleg a létbizonytalanság a legfontosabb kérdés. A politikus kérdésre válaszolva a létbizonytalansággal is magyarázta az alacsony részvételt. Általános tapasztalatként szögezte le, hogy a magyar polgárokat a két választás között semmilyen kérdés nem tudja megmozgatni.

Arra a felvetésre reagálva, hogy személyes konzekvenciát levon-e az eredménytelen népszavazás kapcsán, Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy a referendumon az igenek kerültek többségbe. Mint mondta, súlyos lett volna, ha a feltett kérdésekre a nemmel válaszolók lettek volna többen.

A következő időszak legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy az ország polgárainak létbizonytalansága csökkenjen. A határon túli magyarokhoz szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmüket, hogy akik elmentek a referendumra, azok többsége igennel voksolt. Arra kérte a határon túli magyarokat, "ne vessenek ki bennünket a szívükből".

A Fidesz elnöke végezetül köszönetet mondott azoknak a baloldali politikusoknak, így például Németh Miklósnak, Csintalan Sándornak, Pozsgay Imrének, akik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?