Orbán, a Balkán-bajnok

<p>Feléledt a magyar internetes közegben az elmúlt napokban egy huszonakárhány éves videó. Balatonszárszón készült, Farkasházy Tivadar ballib dzsemborijainak egyikén, a felvételen pedig György Péter esztéta kéri számon Orbán Viktoron a&hellip; mit is?&nbsp;</p>

Igazából valamiféle ártatlanságot, tisztaságot, elvhűséget, ilyeneket – hiába, fiatal volt akkoriban a magyar demokrácia, ott és abban a körben meg pláne népszerű dolog volt ilyeneket számon kérni (miközben a hallgatóságban ültek olyanok, akik vagy már túl voltak ilyen húzásokon, vagy hónapokon belül adtak fel látszólagos ártatlanságot, tisztaságot, elvhűséget, ilyeneket.) De nem is ez a lényeg, sokkal inkább Orbán reakciója: a helyszínen inkább csak odamordult egyet, majd soha, de soha többé nem ment el Szárszóra, noha hívták. De ő ilyen – ha bántották, sosem felejti, ha meg nem felejt, akkor nyilván nem is bocsát meg. Ismerjük. Ami miatt a videó mégis érdekes (bár aligha ezért került most elő), az egyfelől az orosz elnök e heti budapesti látogatásán, másrészt a következő napon Orbánnál szervezett külpolitikai háttérbeszélgetésen történtek/elhangzottak. A déja vu érzés, amely hatalmába kerítette az embert, amint hallgatta, nézte a Putyin mellett álló, az orosz elnök megbízhatóságáról, korrektségéről lelkendező kormányfőt, majd másnap szintén őt, amint egy órán át vázolja, miként veti el az „értékalapú” külpolitikát, előtérbe helyezve érdekeket, ezek érvényesítéséhez pedig a személyes kapcsolatokon alapuló diplomáciát. Ezzel pedig minden világossá vált. Az is, miért volt fölösleges 1993 körül Orbán Viktoron elvhűséget számon kérni. Elv ugyanis nincs. Helyzet van csupán, amelyben személyes élményei alapján dönt, s válogat szövetségest/ellenlábast. Tíz–tizenöt éve még ő volt az amerikaiak közép-európai terveinek nagy támogatója, ám nem érezte a hálát (azaz az ő értelmezésében: aki nem hálás, az ellenséges), s ma már azt sugallja: az angolszászokban nem lehet megbízni. Ellenben megbízik az oroszokban, akik ellen világokat lett volna képes megmozdítani 25, 15, vagy akár csak öt éve.Más: választási győzelme után 2010-ben és 2014-ben is Varsóba utazott először kormányfőként, ám azóta onnan többször is bírálták, így ott tart, hogy a lengyelek szintén átsodródtak a már-már megbízhatatlan, de mindenképpen a „tévúton járók” kategóriába. Viszont jó fej Robert Fico és jó fej a török elnök, és persze jó fejek a kínaiak (akikkel szemben a Fidesz két évtizede még elszántan tibetezett). Orbán 2014–15-ös külpolitikája tehát pontosan az, ami volt Orbán 1994–95-ös belpolitikája. Bemérte a rést, ahova betolhatja önmagát, pártját, kormányát, ha pedig ez megvan, akkor lehet szövetségeseket keresni, akik hátán (ölén) át, a rést betölteni és tágítani lehet. Magyarországon itt voltak a Torgyánok, Semjének, Pozsgayk, a világban a Putyinok, Ficók, Erdogánok – ha ígérni kell, ígér, ha nyalni kell, nyal, ha üzletelni, üzletel. Hogy addigi emlékkönyve bejegyzői közül kin gyalogol át, az már nem számít. A lényeg egy: túlélni, élni, jól élni. Éljen a Balkán, éljenek a balkániak! A szerző magyarországi publicista
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?