Omladozó Szövetség

További hasonlóság az is, hogy a kormánypártok között Eduard Heger képtelen volt rendet teremteni, máig sem tudja vagy meri magát függetleníteni Igor Matovičtól. Forró Krisztián meg – Mózes Szabolcs szerint – nem képes kibújni Berényi József mellényzsebéből.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a hosszas viták után kivajúdott Szövetség teljesítheti a legtöbb hazai magyar potenciális választópolgár óhaját azzal, hogy elsősorban az ő érdekeiket, egyszersmind a dél-szlovákiai régiók képviseletét tűzték zászlajukra. De ez azonban eddig legfeljebb a fogadkozásaikban nyilvánult meg. Nemzeti közösségünk többsége elégedetlen eddigi tevékenységükkel, amelynek egyik tükre az, hogy e politikai tömörülés megalakulása óta még csak meg sem közelítette a minimális célként kitűzött ötszázalékos parlamenti küszöböt. Emlékeztetőül érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Koalíció Pártja 2006-ban megtartott parlamenti választáson az érvényes voksok 11,68, négy évvel később pedig a Híd a 8,13 százalékát szerezte meg.

A legfőbb ideje lenne tudományos szinten felmérni, vajon mik az okai ennek a nyugtalanító ténynek. Ha lenne ilyen kutatás, akkor nyilvánvalóan vezető helyen tüntetnék fel a Szövetség csaknem egyéves szürkeségét, országos, de még a dél-szlovákiai súlytalanságát is. A pártvezetők rendszeresen tartanak ugyan sajtótájékoztatókat, amelyeken olykor fontos észrevételek és időszerű problémafelvetések hangzanak el, ám ezek tiszavirág-életűek, mert a szlovák sajtóban legfeljebb néhány soros tudósításokban jelennek meg. Vagy még annyi sem. Csak ezzel a módszerrel nem lehet kivívni a gyalogpolgárok támogatását. Idáig egyetlen kivétel akadt: elsősorban az Összefogásnak köszönhetően a Sajón bekövetkezett természeti katasztrófa országos, sőt nemzetközi figyelmet váltott ki. Hozzájárultak ahhoz, hogy a sokáig egymásra mutogató, tétlenkedő környezetvédelmi és gazdasági tárca végre cselekedett. Bűnösen hosszú semmittevést követően.

További hátráltató tényező a három platform vezetőinek olykor a tagok egymás közötti rivalizálása, amely nem ritkán gyűlölködésben, egykori vélt vagy valós sérelmek felhánytorgatásában nyilvánul meg. Szomorú példaként a Berényi–Bugár pengeváltásokat, továbbá Mózes káderezését említem, amikor toxikusnak minősítette a Híd néhány vezetőjét. Nem csökkent a párton belüli rossz légkör azután sem, hogy Bugár Béla és két társa kilépett a Szövetségből.

Sajnos, a közérdekre fittyet hányó önző érdekérvényesítés csak nem akar csitulni, amit legutóbb a Szövetségben fellobbant vita igazolt a párt Nagyszombat megyei elnökjelöltjével kapcsolatban. Nem szűntek meg politikai színterünkön az övön aluli ütések sem. Így lehet jellemezni Simon Zsoltnak, a Magyar Fórum elnökének minapi bejelentését, miszerint pártja ebben a régióban Jozef Viskupič jelenlegi elnök újraválasztását támogatja. Ami elvben legitim döntés, ám ezzel a Szövetség jelöltjének az esélyét csökkentheti. Ráadásul aligha tévedek, ha azt állítom, hogy Simon így akar bosszút állni azért, mert a Szövetség sem a megalakulásakor, sem azóta nem hajlandó közösködni vele és a pártjával.

Nem érdemes további olajat önteni az amúgy is sistergő tűzre, mert így is egyértelmű, hogy a Szövetség egyelőre nem váltja valóra a megalakulásához és a működéséhez fűzött reményeket. Ilyen zilált állapotban fut neki a regionális, továbbá a helyhatósági választás előtti kampánynak. És a voksolásoknak, amelynek eredményei vízválasztók lesznek. Kiderül, hogy életképes lehet-e a jelenleg omladozó Szövetség, ha új, egymással szembeni előítéletektől mentes és rátermett személyek gombolják újra azt a bizonyos mellényt. Vagy a magyar párt ebben a felállításban kimúlásra van ítélve.