Olvasóink online fóruma

- Hadd mondjak el egy történetet. Gyermekünk szépen nevelkedett, a mesék világa kimeríthetetlen volt számára, de nem csak a mese, a mindennapi témák is, mindent megjegyzett, szépen válaszolgatott. Szlovák iskolába írattuk. Hajlottunk mások szavára: add szlovákba, jobban fog érvényesülni. Eltelt egy hét, kettő, és kezdtem észrevenni, gyermekünk zárkózottabb lett, nem volt olyan vidám, mint azelőtt. Még a mese sem érdekelte annyira. Kérdeztem a tanítónőt, hogy viselkedik? Ő kérem, nagyon aranyos, csak egy kicsit szótlan, de majd megbátorodik, ez így szokott lenni az első időkben. És ez így ment egy hónapig, de semmi javulást nem vettünk észre, inkább mogorvább, makrancos lett, és néha-néha vissza is feleselt. Ez új volt. Nem tudtuk mire vélni. De nem is akartuk, hogy tovább folytatódjon. Kérdőre vontuk, és bizony sírva ezt válaszolta: azért, mert az iskolában nem úgy beszélnek, mint mi itthon. Ekkor értettem meg, milyen nagy bűnt követtünk el. Másnap elvittük a magyar iskolába, a tanító néni körbevezette a folyosókon, megmutatta, hol lesz az osztálya. Hazafelé megkérdeztem: na, milyen volt? Rám nézett, újra azzal a mosolygós, csillogó szemével és azt mondta: Ott úgy beszélnek, mint mi otthon. És ezután nem volt semmi probléma, vidám, egészséges és persze nagyon okos fiatal emberré vált, aki aztán sikeresen elvégezte a szlovák egyetemet. Ezt azért írom, hogy a sok magyar szülő gondolkozzon el, jót vagy rosszat akar-e a gyermekeinek.

zita