Ódor Lajos visszatért

odor lajos k

Tegnapelőtt jelentették be Pozsonyban, hogy a volt miniszterelnök az idei európai parlamenti választáson a Progresszív Szlovákia (PS) választási listáján indul. Pedig miután tavaly ősszel távozott az ideiglenes kormányfői posztról, megkérdezték tőle, nincs-e kedve, ambíciója visszatérni valamilyen politikai szerepbe, azt válaszolta, hogy ennek az esélye mindössze ötszázaléknyi. Ami most mégis valósággá válhat.

A neves közgazdász és bankár sokak szerint meglepő döntésének okait nem nehéz megfejteni. Főleg akkor, ha az utóbbi nyilatkozatait, továbbá a Pátria rádióban elhangzott interjúit – kedvenc hasonlatával élve – amolyan legókockákként összerakjuk. Ő tavaly néhány hónapra közvetlenül is belekóstolhatott a szlovákiai politikai életbe, megismerkedhetett a vezető politikusok szakmai felkészültségével, cselekedeteik mozgatórugóival. Feltehetően ezalatt győződött meg arról, hogy a jelenlegi kormánypártok rossz irányba, Kelet felé sodorják az országot, aminek súlyos társadalmi következményei is lehetnek. Ráadásul gyűlölködést, olykor dilettantizmust is terjesztenek, s emiatt is távolodunk a demokratikus értékrendtől.

Úgy érezheti, hogy szinte már bűn lenne, ha ezt a nyugtalanító folyamatot nyugodt pozícióból tétlenül szemlélné. Amit a szerdai sajtótájékoztatóján tőle szokatlan érzelmi érvvel is nyomatákosított: „Mit mondok majd az unokáimnak, ha megkérdik, vajon miért hagytátok szó és cselekedetek nélkül elrabolni a szlovákiai jogállamiságot?”

Ódor Lajosnak nincs szinte már beteges küldetéstudata, mégis úgy érezhette, hogy vissza kellene térnie a közéletbe. Mégha egyelőre nem is a szorosan vett belpolitika sűrűjébe, hanem első lépésként az Európai Parlamentbe, ahol korábban Michal Šimečka, a PS jelenlegi elnöke kezdte politikusi karrierjét, s ahonnan nemsokára az ottani jelentős tisztségről lemondva, belevetette magát a szlovákiai belpolitikai dzsungelbe. Ez a modell az exkormányfő esetében is életképes lehet, hiszen fontos tervei vannak a súlyosan beteg szlovákiai államháztartás fokozatos megreformálására, amihez brüsszeli pénzek is kellenek.

Ő nem tartozik a melldöngetős magyarok közé, ugyanakkor a magyarságát sosem tagadta. Akkor sem, amikor tavaly tavasszal az államfő a szakértői kabinet vezetésére kérte fel őt. Nem híve az etnikai politizálásnak, de a kisebbségiek jogainak szavatolását és gyakorlati érvényesítését elengedhetetlennek tartja. Robert Fico a mostani ellenzék közül a Progresszív Szlovákiát tartja a kormánypártiak számára legveszedelmesebbnek. Emiatt támadja szünet nélkül őket, s ezért nevezi Soros György emberének Ódort.

A hazai magyar térfélen is akadnak, akik szinte már szitokszóként liberálisnak bélyegezik meg a listavezetőt. Tény azonban, hogy főleg a nemzetközi gazdasági és pénzügyi berkekben ismert és elismert szaktekintély, aki a szakértői kabinet élén is helytállt. Az sem mellékes, hogy szakemberként vezeti a PS listáját, nem újdonsült párttagként. Olyan közösséget választott, amelynek van magyar platformja is, s a párt vezetőihez nem tapad semmiféle korrupciógyanús ügy vagy más törvénysértés.

Annyi már most látható, hogy a PS választási listája, főleg az első helyen szereplő személy, de más szaktekintély révén is erős konkurenciát jelenthet a Magyar Szövetségnek is. Remélhetően nem övön aluli politikai ütésekkel, sárdobálással, nem is „libsizéssel” igyekeznek majd legyűrni a vetélytársaikat. Ugyanis már többször bebizonyosodott, hogy a negatív kampány elriasztja a potenciális választók nem kis részét. Olyannyira, hogy el sem mennek voksolni. Erre a hazai magyar térfélen a közelmúltban is több szomorú példa akadt. Maradt a tanulság, hogy a választásokon eredményesen szerepelni csak vonzó programmal s főleg rátermett szakértőkkel, morális szempontból pedig feddhetetlen jelöltekkel lehet. Ódor Lajos ezek közé tartozik. A tegnapelőtti bejelentését követően még nagyobb érdeklődéssel várjuk a Magyar Szövetség EP-választási listáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?