Oda szeretnék elutazni

Különleges húsvét volt ez a mostani. A gyerekek a városban, mi falun. Köztünk áthághatatlan határ, amit egy hónappal ezelőtt önként szabtunk magunknak, hogy még véletlenül se terjedhessen közöttünk a kór. Ahhoz képest, hogy azelőtt gyakran szoktunk találkozni, egészen jól viseltem ezt a „karantént”, mert az ember racionálisan meg tudja magának magyarázni, hogy mit miért tesz. De amikor szombaton este felszeleteltem a korábbiaknál jóval kisebb húsvéti sonkát, azért belém mart a szomorúság. Pedig különlegesen szép volt ez a szombat. Délután felhívott egy barátnőm, akivel két éve egy kalábriai utazáson ismerkedtem meg. A filmek és a vándorlás szeretete hozott össze bennünket, legalábbis elsőre úgy tűnt, de aztán kiderült, hogy ő nekem ritka lelki rokonom. Megkérdezte, legközelebb hova megyünk.

Hát hova. A másik szobába.

Ezután interneten keresztül bekapcsolódtam a feltámadási szentmisébe, amely a szomszédban levő templomban zajlott. Olyan közel, hogy láttam a homlokzati rozettán keresztül, amint felgyulladt a fény.

A misét száz ember követte. Ott, a szobánk csöndjében nagyon erősen érzékeltem a közelségüket és a sötétséget legyőző Fény jelenlétét. Ezt követően jött a sonkaszeletelés, amikor belém mart a szomorúság.

Vacsora után olvasni kezdtem és megismertem egy csodálatos történetet. Bizonyára sokan hallottak róla, de sokan nem, ezért röviden összefoglalom. Az újságíró Andreas Englischt felkérte egy természetvédő társaság, hogy járjon utána, ki az, aki egy természetvédelmi területen mert építkezni. Mint utóbb kiderült, az építmény egy hatalmas kolostor volt. Az újságíró (nem mellesleg vatikáni tudósító) maga is felháborodott, pláne, amikor nyilvánvalónak tűnt, hogy az egyház keze van a dologban. Nekiállt nyomozni (nyomozni, nem pedig bizonyítékok nélkül vádaskodni!). Szó szerint rögös utat járt be. A kolostor egy Isten háta mögötti területen állt, ahova szinte hegyet mászva lehetett csak eljutni. Englisch el sem tudta képzelni, hogyan lehetett odaszállítani a rengeteg építőanyagot. Hát persze, helikopterekkel! Lelki szemeivel már látta a cikket, amelyben majd felfedi, hogy az egyház még a katonaságot is bevonta ebbe az illegális építkezésbe, ami ugye, hatalmas botrány!

És még sok mindent gondolt, mígnem találkozott Pietro Lavini kapucinus szerzetes atyával, mellesleg évtizedek óta remetével. Az újságíró útja rögös, de csodálatos.

Nem árulom el a végét, csak annyit, hogy a kolostort Pietro atya építette. Egyedül? Hitetlenkedett az újságíró. Nem. Ketten. Az Isten és én, mondta az atya.

Miután ezt elolvastam, kimentem az udvarra. Csodálatos égbolt borult rám, tele csillagokkal, ahogyan erre gyerekkoromból emlékszem. Gondolkodtam. S már tudom, hova szeretnék majd elutazni. Oda, a Sibillini Nemzeti Parkba, ahol az a kolostor van.