Obama kutyaszorítóban

Obama elnök, aki eddig is csak nehézségek árán tudta átütni reformtervezeteit a demokrata többségen, innentől ezt tetézve rákényszerül a republikánusokkal való folyamatos alkudozásra is, ami tovább lassíthatja, jelentősen eltérítheti vagy akár le is állíthatja az elnök által tervezett további változásokat.

A demokraták brutális választási vereségét elemzők általában két nagy érvrendszer egyikét szokták alkalmazni. Az első szerint a közhangulat azért fordult Obama ellen, mert reformjai elfogadhatatlanok voltak az átlagszavazó számára. E gondolatmenet szerint Obama progresszív politikai stílusa elfordította a párttól a mérsékelt szavazókat, valamint életet és létjogosultságot adott az ultrakonzervatív, a republikánus szavazóbázison belül is jobbszélen levő Tea Party mozgalomnak. A mozgalom valóban ért el jelentős sikereket mind a republikánus előválasztásokon, mind a választásokon: egyebek között Florida, Kentucky és Pennsylvania is markáns Tea Party szenátort választott magának. Akadtak azonban szimbolikus fontosságú vereségek is: a helyi konzervatív jelöltnek nem sikerült legyőzni például Harry Reid nevadai szenátort, a demokraták felsőházi frakcióvezetőjét.

Létezik azonban egy ettől radikálisan eltérő és nagyobb magyarázó erővel bíró másik érvelés is, mely szerint a demokraták bukását nem a progresszívek, hanem a párton belüli mérsékeltek okozták. Ez a második értelmezés arra mutat rá, hogy az Obama által javasolt reformoknak csak egy kis része vált valósággá a saját pártján belüli ideológiai problémák miatt. A választások előtt 54 tagot számláló, a kongresszusban levő mérsékelt demokratákat tömörítő „Kék Kutya” koalíció ugyanis sikeresen blokkolta a tervezett intézkedések egy részét (például a szakszervezeti és klímaügyi reformokat), azok pedig amelyek mégis átjutottak az ellenállásukon, csak módosított formában, hosszú viták után tették ezt (mint például az egészségügyi reform). A konzervatívabb irányvonaluk miatt „republikánus light”-nak csúfolt kék kutyák éppen ezért a félidős választások előtt abban reménykedtek, hogy az Obama-féle reformokban csalódó választók őket nem büntetik meg, megmentve ezzel a demokratákat a jelentős bukástól és jobbra tolva a párt politikáját. A választási eredmények azonban pontosan ennek az ellenkezőjére utalnak. A 46 újrázni próbáló kék kutya közül a választók csak 22-nek adtak ismét bizalmat, ezzel pedig 26-ra csappant a frakció létszáma (beleszámolva négy, most még csak félidőben levő képviselőt). Ha ez nem tűnne elég meggyőzőnek: az egészségügyi reform ellen szavazó 34, többségében kék kutya demokrata közül csak 12-t választottak újra.

Ez a két tendencia együttesen a középutas demokrata politika vereségét, a szélsőjobb előretörését és a politikai tér erős polarizációját eredményezte. A jobbra tolódó, immár erős republikánusok egy homogénabbá való, de legyengülő progresszív demokrata párttal nézhetnek szembe a következő két évben. Úgy tűnik, a középutasok önmegsemmisítő üzemmódba állították magukat, amikor nem álltak ki Obama mellett: a markáns reformok esetleges sikere esélyt adott volna nekik az újrázásra és a folytatásra, kudarcuk viszont nem okozhatott volna a mostaninál kategóriákkal nagyobb politikai megrázkódtatást. A progresszív reformoknak térre és támogatásra, erélyre és önbizalomra lett volna szüksége: ehelyett elakadtak, deformálttá váltak a középút langymelegében. Korántsem a reformok iránya, inkább azok tompasága kedvtelenítette el a demokrata szavazóbázist. Obama elnök a keserű teát még le tudta volna nyelni, csak leragadt a kutyapiszokban.

Ironikus, hogy a demokrata frakció mostani összetétele sokkal jobb esélyt adna a kormányzat eddigi bel- és gazdaságpolitikai stratégiájának a sikerre. Mostantól azonban megváltozik a politikai tér: az elnök számára immár a kétpárti együttműködés kikényszerítése és a Tea Party visszaszorítása jelentheti a fő kihívást. Ez pedig jelentősen megnehezíti annak a potenciálnak a kibontását, mellyel Obama mint személy és mint politikus egyaránt rendelkezik.

Ravasz Ábel; szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője