Obama kudarca: Kína

Egyedül a pekingi sajtó ünnepelte az amerikai elnököt, Obama példáján felbuzdulva a kínai külügy azt közölte, hogy a lámával való találkozók elutasításának a nemzetközi kapcsolatok normájává kellene válnia. S bár Obama eleget tett ennek a – beteges paranoiára valló – abszurd feltételnek, nem kapott érte semmit. Nincs előrelépés sem Észak-Korea, sem Irán ügyében. Kína könnyen rábírhatná Phenjant atomprogramja feladására, de ezt nem hajlandó megtenni. Ugyanez a helyzet Iránnal is, az egyetlen aprócska elmozdulás az volt, hogy Peking belement a Teherán elleni ENSZ-szankciók enyhe szigorításába, de az amerikai és uniós különszankciókat már keményen elítélte.

Januárban történt a fordulat – rossz irányba. A Tajvannak szánt 6,4 milliárd dolláros amerikai fegyvereladások miatt Kína felfüggesztette az USA-val való katonai cserekapcsolatokat – pl. riasztás válsághelyzet esetén –, ezek felújítását az USA szinte havi rendszerességgel sürgeti, mindhiába. Komoly jelzés volt, amikor Robert Gates védelmi miniszter esedékes látogatását Peking hirtelen nem tartotta időszerűnek. A dél-koreai Cshonan hadihajó elsüllyesztése az észak-koreaiak által tovább rontott a helyzeten. A július végén megtartott USA–dél-koreai hadgyakorlatra válaszul a kínaiak két hadgyakorlatot is tartottak a szomszédságban. Kína aggodalommal vette tudomásul, hogy partjai közelében a világ élenjáró haditechnikáját vonultatták fel, s – egyes amerikai szakértők szerint – megalázva érezte magát amiatt, hogy bejelentették: év végéig havi rendszerességgel tartanak további amerikai–dél-koreai manővereket.

Hillary Clinton külügyminiszter múlt heti hanoi javaslata kiverte a biztosítékot Pekingben. A China Daily amerikai provokációk sorozatáról írt, amelyek veszélyeztetik Kína nemzetbiztonságát. Csen Ping-tö vezérkari főnök pedig azt mondta, a hadseregnek figyelnie kell a változásokra, és jól fel kell készülnie a katonai konfliktusokra.

Clinton a hanoi ASEAN-értekezleten kijelentette: az USA-nak nemzetbiztonsági érdeke fűződik ahhoz, hogy szavatolják a Dél-kínai-tenger szabad hajózhatóságát, s kész közvetíteni az ott található szigetek miatti vitában Kína és több más ASEAN-ország között. Az igen dühös kínai válasz az volt, hogy Peking vitathatatlan szuverenitással rendelkezik a dél-kínai-tengeri szigetek és környező vizek felett, s nem kívánja az ügyet nemzetközi szintre emelni, hanem kétoldalú tárgyalásokat folytat – ha majd jónak látja. Peking megköveteli, tartsák tiszteletben, hogy Tajvan és Tibet mellett a Dél-kínai-tenger is Kína alapvető érdekeltségi körébe tartozik. A kormány mögött felsorakozó pekingi sajtó ironikusan azt írta, gyanús, ahogy az USA visszacsempészi magát Délkelet-Ázsiába és Vietnamba, a régi ellenség oldalán. Hozzá kell tenni, a vitatott hovatartozású szigetek nagy része kopár szikla és homokzátony, de a mélyben olaj és földgáz található. S ezért már érdemes kisebb konfliktusokba, akár fegyveres összetűzésekbe is keverednie Pekingnek a kisebb és gyengébb szomszédokkal.