Nyugalom, egy évig semmit nem emelnek

Ki örül annak, hogy jövőre egyötödével többet kell fizetnie a kötelező gépkocsi-felelősségbiztosításért? Mégis, már évek óta tudjuk, hogy a korábbi modell működésképtelen, ezt pedig az eddig monopolhelyzetben levő Szlovák Biztosító – az egyéb ágazatokban hosszú távra befektetett pénz terhére éppúgy – megérzi, mint például a menedzserei által elkövetett lopásokat. Emellett az sem természetes állapot, ha a biztosítási piac komoly hányadát kitevő ágazat egy kézben van. Az életbe lépő új rendszer mindkettőt felszámolja, ez pedig a költségnövekedés ellenére is pozitív elem. A gépkocsi-tulajdonosoknak csak azt ajánlhatjuk, mielőtt szerződést kötnek egy ügynökkel, tanulmányozzák át alaposan az ajánlatokat. A konkurenciaharcnak legalább annyi előnye lesz, hogy mindegyik biztosító kedvezményeket kínál. A legbölcsebben talán az cselekszik, aki olyan biztosítót választ, amely hosszú távon nagyobb megtakarítást nyújt, mint mondjuk a jövőre kilátásba helyezett néhány száz korona.

A jó hírek közé sorolhatjuk azt is, hogy jövőre mégsem csökken a lakástakarék-prémium összege – vagyis a lakhatáshoz jutási támogatásból nem faragnak tovább. A pénzügyminiszternek ugyan nem tetszett a parlamenti döntés, de talán így rákényszerül, hogy az esetleges visszaéléseket amputálás helyett gyógyítással kezelje. Jó lenne, ha dicstelen elődjével, Sergej Kozlíkkal szemben ezt a lakástakarék-programot nem sodorná az összeomlás szélére. De ha már itt tartunk, akkor a baloldali pénzügyminiszterünk figyelmébe ajánlhatjuk a szomszédos posztszocialista országok gyakorlatát is, ahol a gyermeket vállaló fiatal házasok az első lakáshoz jutás során nagyobb segítséget kapnak, mint az említett, évi 4500 korona állami prémium.

Amint az várható volt, a gáz árát sem emelik – legalábbis a kisfogyasztók számára nem. A nagyfogyasztókat érintő 20 százalékos emelése pedig még mindig azt jelenti, hogy a nagy magáncégek az indokoltnál olcsóbban kapják a gázt. Vagyis továbbra is a közösből kapott rejtett dotációval vesznek részt a piaci versenyben – az így szerzett extranyereségből természetesen eszük ágában sincs visszaadni valamit. A lakosság felé az egyetlen csatlakozási pontot a szintén nagyfogyasztó távfűtőművek képezik. Ezt a problémát azonban egy felelős hatalom másként oldja meg, mint azzal, hogy inkább a nagyvállalatok számára is olcsóbban adja a gázt. Ha egy politikus erre hivatkozik – fogalmazzunk szépen –, akkor csúsztat. A jelenlegi kompromisszus döntés ellenére sem szabad viszont megfeledkezni arról, hogy előbb-utóbb a lakossági gázár is emelkedik – és ahol lehet, jó volna erre felkészülni. Ez főként a falusi környezetben élő alacsonyabb jövedelműekre érvényes, ahol viszont több lehetőség nyílik az alternatív megoldásokra. Ilyen kísérletek ugyan voltak, csak éppen az elmúlt tíz év „gázosítási” divatja miatt ezeket általában visszautasították és tovább ásták a gázvezeték árkait.

Végezetül a visszautasítási hullám utolsó e heti részeként a lakbéreket sem emelik. Ez ugyan csak a lakosság 4 százalékát érintette volna, de valójában sokkal komolyabb problémáról van szó. A bérlakások mindenütt a világon a nem túl vagyonosak lakhatási problémájára kínálnak megbízható megoldást. Ha viszont a lakbér még a befektetett pénz minimális megtérülését sem biztosítja, a választékból kikopnak a bérlakások – úgy, ahogy ez Szlovákia esetében csaknem tíz éve fennáll. Ezzel egyébként minden politikus tisztában van. Mečiarék elodázták a probléma megoldását, és most már ugyanezt elmondhatjuk a Dzurinda-kormányról is. Harna Istvánnak ugyan volt egy-két erőtlen kísérlete, de azért ő sem törte össze magát. Talán majd a következők. Addig pedig az érintettek meghúzzák magukat valahol.

A parlamentben kiváló szereplési lehetőséget biztosított a bohunicei atomerőmű két blokkjának leállításával kapcsolatos nemzetközi szerződés. Azt viszont az atomlobbisták (magyar képviselő is van köztük) elfelejtették megemlíteni, hogy nálunk jelenleg 70 százalék körül van az atomerőművekben előállított energia aránya, és második éve bagóért exportáljuk a felesleges villamos energiát.

Persze az atomszemét és az egyéb járulékos problémák maradnak. Értjük mi az atommenedzsereket, hiszen a nagy pénz most vándorol a számlájukra, és hol lesznek már ők, ha majd fel kell számolni a kiégett, leállított erőműveket. Mégsem vehetik zokon, ha valaki felemeli ellenük a hangját, mert úgy gondolja, a szükséges energiát más forrásból is elő lehet állítani, hiszen egyáltalán nem fontos, hogy a villamos energia piacán Szlovákia is ott legyen a portékájukat dömpingáron kínálók közt.