Nyílt háború Fico 
és Kiska között

Januárban háromszor nagyobb mértékben nőtt az élelmiszerek ára, mint a szomszédos államokban – köszönhetően az SNS-es különadónak. Az oktatási minisztérium tízmilliókat szórt szét baráti postafiókcégeknek tudományos kutatói pályázatokon, olyan tempóban, amibe másfél éve Peter Plavčan belebukott. Mi a közös a két hírben? Hogy nulla politikai konzekvenciája lett. És még? Hogy alig hallottak róla a választók, s ha igen, akkor gyorsan elfelejtették. Merthogy közben olyan események történnek, amelyek egy 2017-es miniszterbuktatós sztorit is képesek kitakarni. Ilyen az államfő és a Smer elnökének vitája.

Kiska az elmúlt három évben mindent megtett azért, hogy rájárjon a rúd.

Tény, hogy családi vállalkozása törvényellenesen „optimalizálta” a kampánykiadásait, tény, hogy az elcsalt összeget kamatostul be is fizette. A legnagyobb hibát nem is a visszaélések elkövetésekor követte el, hanem akkor, amikor nem volt kellően proaktív. Emberileg érthető, hogy egy kellemetlen, a politikai imázst erősen erodáló ügyet nem akart részleteiben végigmondani, bízott benne, hogy a téma lassan elhal. Ám tudnia kellett volna, hogy egyetlen védelme a nyilvánosság és az imázsa lehet, ezt pedig csak úgy tudja szinten tartani, ha nem hagy támadási felületet.

Ficóval és a Smerrel kapcsolatban nem lehetnek illúzióink.

A párt által működtetett rendszer a „mi embereink” számára büntetlenséget írt elő, az oligarchák azt csináltak és csinálnak, amit akarnak, a kellemetlenkedő nyomozókat és ügyészeket pedig időben eltávolították vagy elnémították. Az, amit Kiska Ficóról előadott, teljesen hihető: ha nem nevezi ki őt az Alkotmánybíróság elnökévé, a rendőrség újra előveszi lezárt adóügyeit. A történet egyáltalán nem tűnik meglepőnek és hihetetlennek, ám mégis új dimenziót jelent: egy kormánypárt elnöke hatósági eljárással zsarolja az államfőt. Normális esetben – hangsúlyozzuk a normális jelzőt – egy ilyen ügynek büntetőjogi következményei lennének. Az ügyészségnek hivatalból kellene eljárnia, azonnal, és a lehető leggyorsabban kinyomozni, mi történt. A hivatalos szervekkel való visszaélés politikai célok elérése érdekében súlyos, az állam működését veszélyeztető bűncselekmény.

Mivel nem egy egyszerű politikai bizniszről van szó, az ügy tanúi sem dughatják homokba a fejüket.

Bugár Béla azt mondta, unja, hogy neki kell kibékítenie a közjogi méltóságokat, ám ha valóban ő adta át Fico üzenetét Kiskának – amit nem tagadott –, akkor nem békebírói feladatkör vár rá, hanem az, hogy elmondja az igazságot és tanúskodjon.

Bugár alapvetően nem a békítgetést unja, hanem azt, hogy kétfrontos harcban kell részt vennie: nyíltan egyik oldalra sem állhat, mert a másik bedarálja őt. Így sokadszorra is olyannak kell lennie, mint a mesebeli lánynak, aki fel is öltözött, meg nem is – ez pedig hosszú távon alapvetően veszélyezteti bármely politikus szavahihetőségét és jövőjét.

Kiska a várható vádemeléssel egyszerre nyer és veszít az ügyön. Támogatói szemében mártírrá válhat, aki hősiesen ellenállt a Smernek, amely ezért kriminalizálta. A társadalom többségét viszont elbizonytalaníthatja az ügy. Érződik benne a politikai motiváció, ám az alaphibát Kiska és csapata követte el még a választási kampány előtt. Ha pedig az államfő (ígéretéhez híven) mandátuma lejártával a pártpolitikába lép, jobboldali konkurensei ezt a fejére fogják olvasni, ahogy már megtette Igor Matovič, aki szerint ha bebizonyosodik a Kiska cégét ért vád, akkor az elnöknek távoznia kell a politikából.