Vélemény

Novemberi elmélkedés

Vége van az ünnepnek, ez is lement. Mindenki azt csinált, amit akart. Valakik tüntettek, mások otthon pihentek, kirándultak vagy éppen megtörték a diót. Én Alena Morštajnová Listopád című megrázó könyvét olvastam, melyben a cseh írónő eljátszik a gondolattal, hogy mi történhetett volna, ha 1989. november 17-e után visszarendeződnek a dolgok.
author
Lampl Zsuzsanna

2021. november 19. 08:00

1989
(TASR, archív felvétel)

Én is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a mostani Covid-helyzet, ha az akkori szocializmusban élnénk. Elképzelem, hogy mivel nem lehet szabadon utazni – bizony, nem lehet csak úgy kiruccanni a tengerparthoz, vagy olcsó repülőjegyekkel körberöpködni a világot –, nincs annyi fertőzött, de ez persze nem biztos, mert a vírus elől azért nem lehet hermetikusan lezárni a határokat. Hogy valójában mi a helyzet, azt csak a jó ég tudja és a párt, de a nép biztosan nem. Az újság azt írja, hogy ez csak egy rohadt imperialista betegség, nálunk nincs veszély, amit az emberek egy része elhisz, a másik részük szerint pedig itt is dúl a járvány, csak elhallgatják, mint sok minden mást. Meg is halnak emberek, de az újság azt is írja, hogy ez nem Covid, már hol lenne az, ez csak a tüdőgyulladás egy agresszívebb fajtája, de a párt kezeli az ügyet, nem kell pánikba esni. Az emberek egy része ezt is elhiszi, a másik nem, de ennél többet nem nagyon tehet.

Aztán egyszer csak kiderül, hogy bár ez nem Covid, már hol lenne az, a felsőbb szervek ajánlják a lakosság beoltását Covid ellen, ezt is az újság írja, meg azt is, hogy mindenkinek egyenlően rendelkezésére áll a szovjet tudósok által kifejlesztett vakcina, amit hétfőtől kötelezően mindenkinek be kell szúratni. Az emberek egyik része örül az oltásnak, mert hát látják, hogy elég veszélyes ez az állítólagos tüdőgyulladás, a másik részük... Nem, nincs másik rész, mert számos más dolguk, gondjuk, bajuk van, minthogy valami oltásról fantáziáljanak. Egyébként is be vannak oltva más betegségek ellen, és hála ennek, nincs tüdőbaj, fekete himlő és a többi szörnyedelem, melyek a múltban oly sok ember életét kioltották. De ha mégis van, aki nem akarja magát beoltatni, semmire se megy az akaratával. S ha netán valaki tüntetésen gondolkodik, hát próbálja csak ki.

Ha kipróbálta is valaki, nem tudjuk, mert az újság ilyesmiről nem ír. Írja viszont, hogy egy hónap alatt beoltották az ország összes lakosát. Bizony, mentek szépen sorban az emberek a körzeti orvoshoz, orrukon-szájukon központilag jóváhagyott reszpirátorban – ezt el is felejtettem mondani, hogy kötelező és mindenki hordja –, nem úgy, mint a rothadó Nyugaton, ahol maszk- és oltásellenesek tüntetnek. Hát, ez a nagy demokrácia, írja az újság. Míg azokban az országokban tovább dúl a Covid, és az ottani kormányok is kénytelenek szigorítani, a mi szocialista hazánkban, ahol az emberek megértették, hogy a közjó érdekében tömegesen és kivétel nélkül kell cselekedni, már alig fordul elő ez az agresszív tüdőgyulladás.

És az emberek számára úgy tűnik, ez most kivételesen igaz.

Na, hogy tetszik?

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Indiában a BA.5-ös alvariánssal szemben már dominánssá vált a BA.2.75-ös mutáció, amelyet a sajtóban gyakran csak „kentaur változatként” emlegetnek. Az egészségügyi minisztérium szerint jelenleg ez a mutáció a legesélyesebb jelölt arra, hogy kiváltsa az ő

Újabb hullámot okozhat az omikron új mutációja?

bérlakás

Érdeklődés van, de elérhető bérlakás nincs

Eduard Heger

Heger megerősítette: Szombaton tartják a koalíciós megbeszélést

árvíz k

Viharokra és áradásokra figyelmeztetnek!

Új Szó

Miről ír a keddi Új Szó?

kvízy

KVÍZ: Még csak hétfő van! Indítsd be az agyad a következő kérdésekkel!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.