No jó, és hogyan tovább?

A helyzet nem, csak a kérdés. Most újabban, bár ritkábban, azt kérdezik, hogy emkápés vagyok-e, vagy hidas. A kérdés egyébként arra utal(na), hogy a válasz roppantul fontos, mert a jövőmet tekintve egyáltalán nem mellékes, melyik pártot választanám. Lehet, hogy így van, s tudatos választóként, politikai kommentátorként még az is feltételezhető, tudom, miről döntök, ha arra kerül a sor. A tisztelt olvasó látja, hogy kerülgetem a forró kását, és nem írom le, amit sokan várnak: úgy mégis, melyik a helyes út, melyik az a párt, amely szlovákiai magyarságunknak elhozhatja a régen óhajtott Kánaánt?  Nem írom le, mert tudom, akkora lehetőség, mint amekkoraa nyolcéves kormányzati szerep idején volt, nem nagyon adódik a közeljövőben. A nyolcéves kormányzásról pedig csak azt írhatom le, amit már százszor: Szlovákia eddigi két legsikeresebb kormányában ültek a magyar miniszterek. A Mečiar által kikényszerített egyesülés akkor és ott meghozta a gyümölcsét, függetlenül attól, hogyan értékeljük az MKP munkáját. Ami meg azóta van, értékelhetetlen. Pontosan emlékszem, mekkora volt az animozitás a kilencvenes évek három magyar pártja között (az akkor koalícióban szereplő Együttélés és MKDM között is). Pontosan emlékszem, hogy az egyesülés nem választói igény, hanem egy kutyául elszabott választási törvény miatt lett esedékes. Ami tehát az úgymond pártszakadás idején történt, természetes folyamat, akármennyire is érzik sokan úgy, hogy az egységes képviselet gyümölcsözőbb lenne. A mostani csillagállás mellett neml enne. S nem írom le, melyik lenne a jobb választás azért sem, mert erről a választót nem a politikai elemzőnek, hanem a pártnak kell meggyőznie. Ha sikerül, megvan a szavazat, ha ez volt a cél, gratula. Ha csak eszköz a sikeres választás, akkor meg várom, mi vár ránk a választási siker után. Mondják el, de kérem, ne azt, hogy ki pisil messzebbre, és ki mennyire bántotta a másikat, hanem azt, hogy mi lesz, ha...  Mert a szlovákiai magyar politikai képviseletnek NEM SZABAD az MKP ésa Híd mindenkori viszonyáról szólnia!  Mert ITT ÉS MOST kell abbahagyni a másikkal való kiemelt törődést, mert nem sima politikai harcról van itt szó, hulljon a férgese alapon, hanem – persze ha vállalják – egy olyan politikai harcról, ahol mindkettőnek vannak természetes politikai partnerei, akik közös ügyekben hol mindkettő szövetségesévé, hol ellenfelévé válhatnak. Olyan harcról, ahol mítoszokat és előítéleteket kell lerombolni folyamatosan úgy, hogy közben a saját előítéleteink és mítoszaink is górcső alá kerülhetnek és zavaróak lehetnek. Bonyolult politikai küzdőtér a kisebbségi, ahol sok mindent lehet, de alapvetően egy dolgot KELL: az okos kompromisszumokat megtalálni – önmagunkkal, szlovákokkal, magyarországi magyarokkal, többi kisebbséggel. Nos, az ide vezető utak, módszerek, eszközök tárgyában az elmúlt hétvégén nem lettünk okosabbak.  P. S.: Amikor az újvidéki Magyar Szó napilap ötvenéves volt, az ünnepségre az összes addigi főszerkesztő, szám szerint hét, eljött. A két hete eltávozott Kiss József csodálattal beszélt a rendezvényről, abban a reményben, hogy az Új Szó ötvenötösén az élő főszerkesztők ott lesznek. Ott voltak. Az MKP 15 évének legnagyobb sikereit abban a nyolc évben érte el, amikor kormányban volt. Egy nyilvános fotó és egy diplomáciai mosoly (abc sorrendben) Berényi, Bugár, Csáky pacsizása alkalmából hatalmas politikai üzenet lehetett volna (az előzőekben taglalt célok elérése útján). Nem lett.