Nincs többé szeretett király

Egyrészt azért, mert az uniónak kisebb gondja is nagyobb az orosz demokráciánál, másrészt azért, mert amint Medvegyev kiejti a száján azt a szót, hogy gázszállítás, rögtön behúzzák a farkukat. Medvegyev részéről azért, mert az ő válaszát ismerjük, elmondja majd, hogy utasította a kormányt a szerinte állítólagos csalások alapos kivizsgálására. Ezen pedig minden orosz halálra röhögi magát: ugyan mikor merte a szerencsétlen Medvegyev bármire is utasítani a Putyin-kormányt? Oroszországban most minden Putyinról szól. Látszólag. Valójában annak az álnok, hamis rendszernek túléléséről van szó, amelyet ő hozott létre, s amely annyira megerősödött, hogy bizonyos ideig már Putyin nélkül is működne. Néhány körzetben még a szavazatokat is újraszámolhatják, de ez lényegtelen, semmin nem változtat. Akkor mi az, ami biztató, mikor került homokszem az „irányított demokrácia” eddig olajozottan működő gépezetének fogaskerekei közé?

Szeptember végén. Amikor az állampárt kongresszusán bejelentették, hogy Putyin kormányfő lesz az államfő és Medvegyev államfő lesz a kormányfő. Persze nem így szó szerint, a látszat miatt hozzátették, hogy jelöltlista, meg választások, meg kampány. De mindenki úgy értette, ahogy ők gondolták: a december 4-i parlamenti választáson az Egységes Oroszország, a március 4-i elnökválasztáson meg Putyin tarol – s ezzel további, minimum 14 évre eldőlt Oroszország sorsa.
A hatalom hihetetlen arroganciája, pofátlansága nyilvánult meg ebben. Mintha azt mondták volna, hogy oroszok, le vagytok sajnálva, teljesen fölösleges bármiféle választást tartani, mert én, Putyin, így döntöttem. Ez verhette ki a biztosítékot az apatikus oroszok egy részénél. Ez az Oroszország már nem az az Oroszország, amilyen két évtizede, közvetlenül a Szovjetunió felbomlása után volt. Nagyon sok orosz utazik, világot lát – főleg a városiak –, s egyes adatok szerint ma már több mint 50 milliónyian használják az internetet. Vagyis már nem csak az ismét vaskézzel ellenőrzött állami médiából szerzik információikat. Sérti őket, ha muzsikként, s nem polgárként bánnak velük. Putyin nagy tévedése, hogy ezt nem vette-veszi figyelembe.
Mire lehet számítani? Moszkvában nincs arab tavasz. Nincs forradalmi hangulat. Az Egységes Oroszország meggyengült ugyan, de kormányon marad. Putyin márciusban megnyeri az elnökválasztást, de az lenne számára a legnagyobb pofon, ha megszorítanák, s nem mindjárt az első fordulóban győzne. Az ellenzéki pártok és csoportok fogadkoznak, hogy a tüntetéseket márciusig folytatják. De bírják-e addig szuflával, és mit fog lépni Putyin? Ha azt, amit az arab diktátorok léptek, akkor vesztett. Egy szerencséje van: az orosz ellenzéknek nincs olyan vezéralakja, mint Juscsenko volt az ukrajnai narancsos forradalomnak, s ezt valószínűleg ki is tudja majd használni. Pillanatnyilag úgy tűnik, a maximum, amit az orosz utca elérhet, az, ha Putyin legalább apró lépésekkel elindul az irányítottól valami – jobb szó híján – elfogadhatóbb demokrácia felé. Többet nem lehet tőle várni.