Nincs kisebbik rossz

Katasztrofális eredménnyel zárult a szlovák elnökválasztás első fordulója. Két olyan nacionalista jelölt – Vladimír Meciar és Ivan Gasparovic – került a második fordulóba, akik kéz a kézben tettek meg mindent azért, hogy az ország kimaradjon a NATO-bővítés első köréből, s ne kezdődjenek meg Pozsonnyal az európai uniós csatlakozási tárgyalások. De még mielőtt megkongatnánk a vészharangot, árnyalni kell a képet.
Megváltoztam – mondta Meciar szombaton a Reutersnek, s ez valóban így van, valószínűleg részben azért, mert hat éve nincs kormányközelben. A volt háromszoros miniszterelnök manapság kompromisszumkereső politikusként adja el magát, aki leszokott arról, hogy ne válogasson a módszerekben a hatalom megszerzéséért. Pártja, a HZDS nem vaktában csépeli a kormányt, sőt találgatások folytak már arról is, hogy a kisebbségbe került koalíció esetleg éppen az ő segítségükkel húzhatná ki a négyéves mandátumának végéig. Meciarnak egy óriási hátránya van Gasparoviccsal szemben: Európában egy szinten emlegetik őt Lukasenkóval és Milosevictyel, ami azért túlzás. Főleg az után, hogy a jelenlegi koalíciónak hat éve volt rá, hogy bebizonyítsa Meciar bűneit, de nem sikerült. Persze a múltja foltos, de tisztán feketére festése nem helyénvaló. Nagymértékben hozzájárult ehhez a jelenlegi kormánykoalíció, amelynek most paradox módon az lesz a feladata, hogy valamiféleképpen legalizálja Meciart Nyugaton. Mindenesetre furcsa lesz látni, ahogy egy NATO- vagy egy EU-csúcson az az ember képviseli majd Szlovákiát, aki miatt az ország majdnem kimaradt a díszes társaságból. Gasparovicnak éppen ez az előnye: noha parlamenti elnökként végigcsinálta akkori pártelnökével az összes disznóságot, őt nem ismerik Nyugaton. Nem tudják róla, hogy pontosan olyan, mint Meciar, sőt még veszélyesebb. Gasparovicot senki sem készteti vezeklésre, hiszen a 2002-es választások előtt – mivel lemaradt a listáról – kilépett a HZDS-ből; megtartotta azonban a nacionalista kurzust, s most olyan támogatói vannak, mint a szélsőséges Ján Slota zsolnai polgármester és a szlovák politika jelenleg legéhesebb embere, a csak Meciar lightként emlegetett populista Robert Fico. A jelenlegi ábra szerint Fico pártja, a Smer két év múlva mindent visz, s ha már most megszerzi hozzá az elnöki pozíciót is, az nem sok jóval kecsegtet. Gasparovic a jelenlegi kormánypártok számára – éppen Ficóval történt összefonódása miatt – talán még rosszabb lehetőség, mint Meciar. Bár ebben a történetben valójában nincs kisebb vagy nagyobb rossz, csak rossz van.
A kormánykoalíció elbukta az elnökválasztást. Nem tudott megegyezni közös jelöltben, szétaprózta erejét. Mikulás Dzurinda kormányfő pártjának jelöltje, Eduard Kukan külügyminiszter végig vezetett a közvélemény-kutatásokban, csak a választások napján nem. Háromezer-hatszáz szavazattal maradt el Gasparovictól, ami intő jel a koalíció számára. Kukan az alacsony, 48 százalékos részvételi arány áldozata lett. A kormánypártok nem folytattak választásra buzdító kampányt, a közvélemény-kutatások eredményei alapján biztos befutónak számító Kukan választói pedig otthon maradtak, gondolták, majd a második körben Meciar ellenében megtámogatják a külügyminisztert. Erre már nem lesz lehetőségük. A koalíció maga ásta meg a sírját. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a szlovák elnök jogkörei gyengék. Néhány személyi kérdésben fűthet be a kormánynak, visszautalgathatja a törvényeket a parlamentnek újratárgyalásra, és képviselheti az országot külföldön. Így a vereségnek presztízsjelentősége van. S ha már itt tartunk, van pozitívuma is.
Dzurinda konfrontatív politikájával kisebbségbe szorította a kormánykoalíciót a parlamentben. A nép elégedetlen a gazdasági megszorító intézkedések miatt, az előrehozott választásokért kiírt népszavazás mégis megbukott. Ami a reformok folytatását jelenti, de növelhette volna Dzurinda egészségtelen magabiztosságát is. Azért csak volna, mert az egyik csatát elvesztette.
Molnár Norbert