Népboldogító nemzetiek

Szinte biztosra vehetjük, hogy az ilyen politikai formáció szellemi láthatára csupán a melldöngetésig ér, vagy rosszabb esetben egészen ordas dolgok elkövetésében mesterkedik. 

Szlovákia már 1990 óta meg van áldva a maga nemzeti pártjával, amiből egy időszakban a belső hatalmi harcok okán kettő is akadt – ez volt egyébként a legjobb, amit történhetett: egyik sem jutott be a parlamentbe…

A nemzetiek kényszeresen boldogítani akarják nemzetüket, ám igyekezetük vagy könnyeket fakaszt, vagy csak a párt jár jól vele. A terhelt múltú SNS-t sosem lehetett azzal vádolni, hogy korrektül előkészített, háttértanulmányukkal aládúcolt, hatásvizsgálatokkal megerősített törvénytervezetekkel rukkol elő. A Szlovákiát a fellendülés útjáról időnként a szakadék szélére sodró párt mostani elnöke, a tiszteletbeli százados éppen dugdossa jogi doktori szakdolgozatát. A szlovák nyelv rejtelmeivel máig ismerkedő, egy szikár tőmondatba is belebukó Andrej Danko emberei megint fékezhetetlenek a népboldogítás terén. Míg JUDr. Danko az egyetem alagsorának polcrendszereiben próbálja a lehető legjobban eldugni plágiumgyanús munkáját, addig a párt védelmi minisztere olyan páncélozott csapatszállítókkal próbálja erősíteni a nem túl acélos honi hadsereget, amelynek ha meg akarják őrizni úszóképességét, akkor az előírtnál vékonyabb páncélzata lesz, ha pedig a harci jármű védelmi képességét fokozzák, akkor a többletsúly miatt elsüllyed. Közben az elszabadult SNS-képviselők lazán beterjesztettek egy olyan törvénytervezetet, amely garantált mélyütés a hazai tulajdonú élelmiszerboltoknak. Az ágazati különadó pompás bevétel lenne – minő véletlen – az SNS kezében levő agrártárcának, miközben éppen a viszonylag legtöbb hazai élelmiszert forgalmazó társaságokat, sok esetben a családi kisboltokat taszítanák vele lehetetlen helyzetbe. Azzal érvelnek, hogy a honi agrárágazatot szeretnék a különadó bevételéből megerősíteni (a központi pénzelosztás a korrupció újabb melegágyát veti meg), mondván, boltjainkban a külföldi termékek dominálnak. Halkan megjegyezzük, hogy a korántsem dicső 1990-es években az SNS vígan asszisztált a gyárak, köztük az élelmiszer-ipari üzemek „becsületes, nemzeti érzelmű mečiari” vállalkozók kezére játszásában, áron alul. A szavak szintjén nemzetben, tettekben saját zsebben gondolkodó privatizálók aztán gyorsan kiszipolyozták ezeket, majd fillérekért elherdálták.

Az uniós normákba ütköző, az adót is megadóztató többletterhet csak a külföldi kézben levő, méretes üzletláncok képesek veszteség nélkül elviselni, a többi jó esetben nullszaldós, rosszabb esetben veszteséges lesz – ezzel oda a fejlesztés, a munkahelyteremtés, a béremelés. Így válik egy jóindulatúként tálalt, a nemzeti ipart látszólag segítő elképzelés romboló hatásúvá. Samuel Johnson, az angol nyelvet megújító 18. századi gondolkodó magvas megállapítása szerint a gazember utolsó mentsvára a hazafiság. Az SNS esetében hozzátehetjük: ez érvényes a kiforrott dilettánsokra is.