Neoliberalizmus

Minden választás előtt megindul a licit, hogy melyik párt csökkentené nagyobb mértékben a cégek adóterheit, és szolgáltatná ki jobban az alkalmazottakat a munkáltatónak. Aki nem osztja a „megcáfolhatatlan igazságaikat“, az gyorsan a neoliberális gyűlöletbeszédet előszeretettel használók, az alkalmazottakat és érdekvédelmi szervezeteiket megalázók és megfélemlítők céltáblájává válhat, így kevesen szánják rá magukat, hogy szembeszálljanak velük.  Mindez azonban nem jelenti azt, hogy igazuk lenne. A társasági adó néhány százalékpontos csökkentése a cégeket nem ösztönözné munkahelyteremtésre, a gazdasági elemzők szerint ehhez nagyobb vágásra lenne szükség. Ez viszont a költségvetési bevételek drasztikus visszaeséséhez vezetne, amit az állam nem engedhet meg. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a cégek normális esetben csak akkor szánják rá magukat új alkalmazottak felvételére, ha a kereslet kielégítését már nem tudják megoldani a rendelkezésükre állókkal. Minden racionálisan gondolkodó cégvezető igyekszik a lehető legkisebb anyagi ráfordítással a lehető legnagyobb mértékben kizsigerelni meglévő alkalmazottait. Magyarul: éhbérért halálra dolgoztatni őket. Új dolgozókat csak akkor vesz fel, ha már minden más lehetőséget kihasznált, vagyis az alkalmazottakra már nem rakhat további terhet, mert tömeges felmondással reagálnának. Ezt figyelembe véve az új alkalmazottak felvételének legfontosabb feltétele az adott cég termékei iránti kereslet növekedése, de a társasági adó csökkentése nem ad a cégeknek új piacokat és vevőket. Az adócsökkentés a legjobb esetben így csak a cégtulajdonosok profitját növelné, miközben az államot további forrásoktól fosztaná meg, növelve a már így is nagy vagyoni különbségeket.  Ugyanez a helyzet a rugalmasabb munkajogi szabályokkal is. A neoliberális közgazdászok pozitív intézkedésként próbálják eladni az olyan munkajogi szabályok bevezetését, amelyek az alkalmazottak kiszolgáltatottságát növelik. Ennek köszönhetően nőhet a foglalkoztatottság, hiszen a munkáltatók nem félnek új alkalmazottakat felvenni, ha tudják, hogy bármikor utcára tehetik őket, a munkaviszony során pedig szinte rabszolgaként bánhatnak velük. Mindezt persze úgy csomagolják be, hogy még az alkalmazottak nagy része is elhiszi, neki ez a jó. A végeredmény azonban csak az, hogy a munkavállalókat valóban rabszolgaként kezelik, a munkanélküliek száma pedig alig csökken. Számos olyan ország van, ahol az alkalmazottak jogvédelme magas szintű és a munkanélküliség elenyésző, másrészt sok országban, ahol az alkalmazottaknak szinte semmilyen jogaik nincsenek, a fél nemzet állástalan.  Mindezt látják a neoliberális eszmékhez ragaszkodó politikusok és gazdasági guruk is, ami azonban nem gátolja őket abban, hogy folytassák a népámítást. Az sem sokat nyomna a latban, ha az emberek nagy része elutasítaná őket. A szociális biztonságot csökkentő, a leggazdagabb rétegeket előnyben részesítő neoliberalizmus ugyanis sokak szerint nem azért sikeres ideológia, mert erős társadalmi támogatottsággal rendelkezik, hanem mert foglyul ejtette a jobboldali politikai elitek gondolkodásmódját. A mögöttük álló gazdasági érdekcsoportoknak ugyanis ez a legjövedelmezőbb ideológia. Márpedig számukra csak egy isten létezik: a profit, amiért bármire hajlandók. Aki ellenáll, nem sok jóra számíthat, hiszen ma is érvényes a régi mondás: a pénz beszél…Mi csak ugathatunk. Már amíg hagynak.