Nemzeti csend

A Híd leporolta a Vízióját és bemutatta a kül- és biztonságpolitikai részt, míg az MKP Országos Tanácsa állást foglalt az iskolai beíratások, valamint a közelgő népszavazás kapcsán – és feloszlatta a komáromi alapszervezetet. Egyik újdonságra sem kapja fel a fejét a szélesebb körű közvélemény kivéve talán Komáromot, a városban és a járásban úgy sáfárkodik majd a lehetőségeivel a helyi aktivista közeg, ahogy csak tud. A következő hónapoknak már a választási kampányra való lassú felpörgéssel és az előkészítéssel kellene telniük, a pártok számára kulcsfontosságú, mennyiben lesznek köztük a magyar témák is A fentiek még nem azok. Az elmúlt évben eltűntek a közéletből azok a fontos ügyek, amelyek lehetőséget adtak a felvidéki magyaroknak arra, hogy saját identitásukat elemezzék, tisztázzák, vagy éppen erősítsék. Példának okáért háttérbe szorult a kétnyelvűség ügye, nem váltott ki össztársadalmi párbeszédet a kisiskolák sorsa. Nincsenek látható nemzetiségi konfliktusok, miközben a kiváltó okokat, a lehetetlen törvényeket és adminisztrációs nehézségeket kormányszinten nem kezelték. A passzivitásnak egyaránt vannak külső és belső okai. Az előző évben, a szuperválasztási időszakban a lakosság döntött a megyei és helyi képviselőkről, az európai uniós képviseletről, vagy az államfő személyéről. Egyik esetben sem a hagyományos magyar témák kerültek a kampány előterébe, miközben kifulladtak a korábbi témák. Sőt, Andrej Kiskának sikerülhet az a bravúr is, hogy meg tudja tartani a magyar közösség támogatását, miközben egyáltalán nem szólítja meg a csoportot nemzetiségi alapon és nem is törekszik minderre. A tétlenséghez hozzájáruló legfontosabb külső tényező a szlovák-magyar kapcsolatokat érinti. A két ország viszonya régóta nem volt ennyire konfliktusmentes (hogy a kölcsönösen pragmatikus hozzáállás miatt kialakult fegyverszünet meddig tart, az már más kérdés). A szlovák és a magyar kormány külpolitikai célkitűzései egyeznek, a gazdasági alapú, nemzetiségi konfliktusokat figyelmen kívül hagyó együttműködés pedig mindkét fél érdeke – nincs szükség újabb problémás témakörök megnyitására. Az egymással megegyező irányultság hatására aztán olyan abszurd jelenségeket figyelhetünk meg, mint a Fidesz-szimpatizáns értelmiség egy oldalra sodródása az általuk egyébként erkölcsi alapon megvetett szlovákiai nacionalistákkal, méghozzá azokban a kérdésekben, amelyek a külpolitikát és a kelet-nyugat konfliktust, az Amerikához és az Unióhoz való viszonyt érintik. A magyar témák hiánya nem azért jelent problémát, mert szükség van az ellenségeskedésre. A pártoknak azért kellenek a hangsúlyos üzenetek, mert általuk mozgósítják a saját választóikat és szimpatizánsaikat. A Híd üzenete korábban arra épült, hogy a békés együttműködés képes megoldani a szlovák-magyar konfliktust. Konfliktus híján kénytelen átformálni ezt az üzenetet, miközben Bugár Béla nyíltan felvállalt egy újabb konfliktust, kijelentette, hogy együttműködésre MKP-Híd vonalon nincs is szükség. Az MKP számára még súlyosabban csapódhatnak le a konfliktusnélküliség következményei, ugyanis a párt az erejét pont a nemzetiségileg elhivatott választók mozgósításából szerzi. Enélkül marad a reménykedés abban, hogy a sok választás közepette nem csak a magyar nemzetiségű szavazók fáradtak, hanem az egész szlovákiai közeg.