Nem segít a közmunka

<p>Nem tartalmaz sok meglepő megállapítást az Etnikai és Kulturális Kutatások Központjának (CVEK) napokban nyilvánosságra hozott tanulmánya: csak azt mondja el, amit már régen tudtunk.&nbsp;</p>

A közmunka nem biztosít kiutat a munkanélküliségből, sem romáknak, sem nem romáknak. Abból a szempontból viszont fontos, hogy megerősíti: a közmunka szinte semmi másra nem szolgál, csak hogy a többség megnyugodjon, senki sem kapja ingyen a segélyt, meg kell dolgozni érte, akkor is, ha annak a munkának semmi értelme.

Ezt már sejteni lehetett akkor is, amikor 2014-ben bevezették, hogy le kell dolgozni a segélyt, pontosabban azt, hogy csak az kaphat segélyt, aki legalább havi 32 óra közmunkát végez. Persze tettek egy kivételt is: mindez csak akkor érvényes, ha a község tud munkát biztosítani. Ez a kivétel egyrészt jó – nem esünk abba a hibába, mint Magyarország, ahol végképp nem kap szociális segélyt az, aki nem dolgozik, akár akad neki munka, akár nem. Nem beszélve arról, hogy Magyarországon teljes munkaidőben kell dolgozniuk éhbérért a rászorulóknak.

Másrészt viszont rossz ez a kivétel, mert lehetőséget ad a trükközésre: a polgármester annak ad munkát, akit nem „szeret”, aki viszont jól fekszik nála, az továbbra is „ingyen” kapja a segélyt. Ez látszik a felmérésből is: több helyen csak a romáknak „jutott” munka, nekik dolgozniuk kellett a segélyért, a „fehéreknek” nem. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen összegről beszélünk: a szociális segély havi 61,20 euró, két felnőtt négy gyerekkel is csak 216,10 euróra számíthat. Éljen meg ebből egy hattagú család…

Ennek az intézkedésnek a kudarca is azt bizonyítja, hogy nem lehet erőszakkal, represszív eszközökkel megoldani a romák foglalkoztatását (mint ahogy a nem romákét sem). Igen, jól hangzik a kampányokban, hogy nem adjuk ingyen a segélyt, meg kell dolgoznia érte mindenkinek, és ha ezt „ügyesen”, egy kis rasszista felhanggal mondják, akkor a politikus pluszvoksokat kaphat érte a cigányozásra sajnos egyre fogékonyabb választótól. Viszont nagyon jól meg lehet alázni ezzel az embereket, akik azt látják, hogy neki csak azért kell utcát söpörni, még ha az tiszta is, mert roma. Miközben tudjuk, hogy a romáknak ott sem könnyű munkát találni, ahol már munkaerőhiány kezd mutatkozni. Ha nem kezd el az állam intenzívebben és komplexebb módon foglalkozni a legrászorultabb réteggel, akkor marad egyrészt a munkaerőhiány – vagyis a külföldről érkező olcsó munkaerő alkalmazása –, másrészt pedig a több tízezer képzetlen munkanélküli, köztük a roma telepek lakói.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?