Nem loptak? Dehogynem!

Nyilván azt gondolja, így is le lehet söpörni a problémát az asztalról. Nem lehet. Nem mintha azt gondolnám, hogy bármilyen titkosszolgálati fecni azonnal hihető igazságokat tartalmaz. Ilyen „jelentést” bármelyik írástudó összeeszkábál, a baj ott van, ahogyan a botrány alapanyagát a kormányzat és a miniszter kezelte. A botrány alapja ugyanis az, hogy állami tulajdonban lévő ingatlanokat ruháztak át a titkosszolgálatoktól magánszemélyekre, nem éppen piaci áron. Az efféle állítások ellenőrizhetőek: vajon volt-e a titkosszolgálatnak a jelentésben szereplő ingatlana, az ingatlan fölöslegessé vált-e, s ha igen, akkor azt a piaciárhoz legalább egy kicsit hasonlító árért adták-e? Mindez ellenőrizhető, kivizsgálható, megállapítható. Ha ezek után a miniszter képes azt mondani, hogy kitaláció az állítólagos jelentés, és „veszélyeztette az állam érdekeit, a katonai hírszerzés működését, tisztjeinek és családtagjainak életét“, akkor kezelésre szorul. Nem a kassai vasmű nagyolvasztója, nem is a mohi erőmű reaktora szerepel az ingatlanok közt, de még a katonai lőterek után maradt telkek sem. Lakásokról van szó, amelyek értékesítéséről csak akkor mondhatna ilyet a kormány felelős tagja, ha a lakásokban semtexet, antraxot vagy plutóniumot raktároznának, igaz, akkor már pofon is járna, mert efféle artikulumokat lakásban nem illik tárolni.  Vagy ott lakott James Bond? Ott klónozták Mata Harit? Mi a fene titkos egy állami ingatlan eladásában, méghozzá annyira, hogy államérdeket és életeket veszélyeztet? A katonai hírszerzésünk úgy fest, mintha a Bond-filmeket játszanák újra infantilis titokszolgák, hogy ekkora badarságot el lehessen sütni az éterben.  A titkosszolgálati botrányok után nem hisszük el, hogy nem loptak a hírszerzésnél. Nem hisszük, hogy a jelentés szerzőjét kell kriminalizálni és titkosítani az eljárásokat. Nem hisszük, mert nem hihető, ahogyan Glváč az ügyet kommunikálta, inkább azt hisszük el, hogy még nagyobb gazemberségek miatt falaz. Az állam, a köz érdekeit ezúttal Glváč sérti, de nagyon. Ha így folytatja, akkor gyerekeink egy olyan világba nőnek bele, ahol a gazemberség norma, s ha tisztességes vagy, az pech. Ha nem lopsz, ha bérből élsz, ha háromszáz eurós nyugdíjból, ha kisvállalkozásból, pech. A feudális viszonyoktól csak abban különbözünk, hogy akkor a kilenced és a tized húsz százalék adót, elvonást jelentett, tokkal, vonóval, ma kétszer annyit. Meg abban, hogy a kastélyokban Esterházyk és Zichyk éltek, ma megasenkiházikés stricik.  Az SI-rendszerben – érettségizők, figyelem! – a másodperc az alapállapotú cézium-133-as atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama. Valamivel egyszerűbb megfogalmazásban a másodperc az az idő, amíg a gömöri gazda csettint egyet, és azt mondja: patty. S háromszor mondja egymás után, az a három másodperc. Szerény véleményünk szerint ezt a három másodpercet kellett érteni azon a kijelentésen, amelyet Robert Fico, akkor még csak a kormányfői poszt várományosaként tett a kampányban: Ha bármely kormánytagra a korrupciónak csak az árnyéka vetül, három másodpercen belül menesztem. Ehhez képest Glváč védelmi miniszter látszólag átírja a fizika törvényeit és a mértékegységek SI-rendszerét. Szlovákiában lassan telik az idő, ha ilyen hosszúak a másodpercek. Talán éppen ezért tartják sokan hosszúnak a munkaidőt, kivárhatatlannak a felzárkózást a fejlett Nyugathoz. S talán ezért vagyunk egyre távolabb a gazdag, jómódú polgárok által alkotott, demokratikus államtól – vulgo: az olcsó kenyértől.