Nem lesz ez gazdasági sétagalopp

Ebben a pillanatban a legvalószínűbb kormányfői befutónak Robert Fico tűnik, aki a Hlasszal és az SNS-szel egy relatíve kényelmes parlamenti többséget állíthat össze. Fico számára ez biztosan jó hír, a szlovák gazdaság számára már nem annyira. A Smer egy olyan populista választási programmal futott neki a kampánynak, mely alapjában véve az osztogatásra és az állami beavatkozásokra épül. Az osztogatás nem lesz ellenére a Hlasnak és a SNS-nek sem, a kérdés csak az, hogy az államkassza mennyi osztogatást bír még el. A választás előtt Robert Fico minimális szintű költségvetési konszolidációt ígért, de talán abban bízhatunk, hogy a múltban a háromszoros kormányfő pragmatikus is tudott lenni, ha érdekei úgy kívánták. Ellene szól azonban, hogy a múlttal ellentétben most egy sokkal bonyolultabb helyzetben venné át a szlovák gazdaság kormányrúdját, és a gazdasági válságkezelésben a 2009-es globális gazdasági válság idején sem alkotott igazán maradandót. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy a Smer programjából mennyire hiányzott egy modern tudásalapú gazdaság jövőképe.

A politikai égitestek bizonyos fajta együttállása esetén van egy kis esély arra is, hogy egy Smer nélküli kormány jöjjön létre. A választási programokat áttekintve egy Progresszív Szlovákia, Hlas, Sas és KDH összetételű kormánykoalíció jobb hír lenne a szlovák gazdaság számára, de a potenciális koalíciós pártok között a gazdaságpolitika terén is komoly ideológiai különbségek vannak. Míg a Progresszív Szlovákia alapjában véve gazdaságilag egy balközép zöld párt, addig az SaS születése óta a kis állam és az alacsony adók platformján kampányol. Ha ehhez még hozzáadjuk a Hlas szociáldemokrata jellegét és a KDH régióközpontú centrista gazdaságpolitikáját, akkor egy gazdaságpolitikailag elég robbanékony elegyet kapunk. Természetesen a kormánykoalíciók arról szólnak, hogy a közös kormányzás érdekében minden párt hajlandó feladni valamit céljaiból, de a múltban ismételten képet kaptunk arról, hogy az SaS bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben csökönyösen ragaszkodik a pozíciójához. Ez gondot okozhatna a költségvetési konszolidáció terén, mely adóemelés nélkül szinte biztosan nem fog menni, és az SaS ezt mereven elutasítja.

Robert Ficónak két hete van arra, hogy összehozzon egy kormánykoalíciót, és triumfálisan visszatérjen a kormányfői pozícióba. Meg vagyok győződve arról, hogy a politikai pragmatizmus régi motorosaként Fico sikerrel jár a kormánykoalíció összeállításában, mert kitűnően érzi, mire vágynak a szóba jöhető politikai pártok. A gazdaságpolitika terén ez az osztogatást és az állami beavatkozásokat jelenti, ami a szlovák gazdaság versenyképességét biztosan nem fogja növelni. Talán azzal nyugtathatjuk magunkat, hogy az Európai Unió és a nemzetközi pénzügyi piacok határt szabnak majd a Fico-kormány gazdasági populizmusának, de ez kevés ahhoz, hogy igazán optimistán tekintsünk az elkövetkező évekbe. Szlovákia gazdasági modelljének sürgős modernizációra van szüksége, és kormányzásának 10 éve alatt Robert Fico semmi jelét nem adta annak, hogy erre képes lenne.